2013. július 31., szerda

2 nap zötykölődés Manalibol Lehbe

2013.07.30.

Hajnali 3-kor jelez a telefonom. Ideje felkelni. Az éjszaka nyugtalanul aludtam és többször fent voltam. Mindig ezt csinálom, ha valami nagyobb esemény előtt állok.:-) Megeszem a már előre elkészített lekváros kenyerem, összekapom magam és.elindulok lefelé a kihalt utcán. Sajnos az utca még sem teljesen kihalt. A városka összes jól megtermett kutyája itt pihenget. Na ezzel megint nem számoltam! Mivel más lehetőségem nincs, így keresztül sétálok az olykor 5-10 kutyából álló falkákon. Szerencsére egy kis ugatással és körbeszaglással megúszom a találkákat. A pályaudvaron már mocorognak a helyiek és készül a csai masala. Egy buszsofőrnél érdeklődöm a 4 órási keylongi járat felől, de azt a választ kapom, hogy csak 5-kor lesz. Na szép! Tegnap azt mondják csak 4-kor, ma meg, hogy csak 5-kor. Leülök az útszélen várakozó helyiek közé és várok. Egy igen nehezen érthető angolsággal beszélő keylongi srác szólít meg. Megnyugtat, hogy van 4 órási busz, csak az egy másik városból indulva keresztezi Manalit.

4 után pár perccel be is fut a zsúfolásig tömött busz. Egy pillanatra eláll a lélegzetem. Állva nyomorogva utazzak 6-7 órát!? A buszjegy 150 rúpia (560 Ft) Néhányan leszállnak, így kicsit szellősebb a hely, de még mindig nincs ülőhelyem. A zsákomat a tetőre rögzítem az otthonról hozott hevederekkel. (Milyen jó, hogy nem küldtem haza Pacsirtámmal! Akkor még nem tudtam, hogy mire fog kelleni, de éreztem, hogy jobb lesz ha velem marad.) A buszon egyetlen külföldiként utazom, muszlimokkal, hindukkal, nomádokkal és tibetiekkel. A szagok állandó öklendezésre késztetnek... A meredeken felfelé kaptató, szerpentines úton méteresek a kátyúk. Egy-egy nagyobb kátyúnál egyszerre repül az összes utas a levegőbe, majd vissza a helyére. Itt bizony mindenki kapaszkodik amibe csak tud! Kb. 30 perccel indulás után jelentkeznek a rosszullét első tünetei. Szédülök, ver a víz és hányingerem van. A lépcsőre kuporodom és próbálok mélyen lélegezni. Hiába... Fejem az ablakon kilógatva próbálok hányni, de csak öklendezem. A következő pillanatban hasmenés tör rám. A fenekem viszont mar nem tudom és nem is akarom kidugni az ablakon! Muszáj valahogy megállítanom a buszt. Megbirkózom a lehetetlennel és átvergődöm a tömegen a sofőrig. Kérésemre megáll a busz, így könnyíthetek magamon. Mindenki nagyon megértő és kedves. Meg vizet is hoznak, hogy kitisztítsam hátsó felemet. Megkönnyebbülve sokkal jobban érzem magam. Nem sokkal később néhányan leszállnak így még egy falatnyi ülőhelyre is sikerül szert tennem. Buszunk még mindig kitartóan kaptat felfelé.

Egy 4200 méter magas hágón kell átkeljünk. Az utat már csak foltokban takarja aszfalt. Leginkább hepehupás földutakon, sártengereken, vagy földcsuszamlások nyomain haladunk. A hágóról gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre. Köztük több is 6000 méter főlé emelkedik! Az út mentén itt-ott nomád pásztorok legeltetik marháikat, vadlovak és jakok legelésznek. A sűrű erdőségeket is felváltották a kopár, vagy fűvel borított hegyoldalak. Igazi tibeti tájon járok, ami mindenféle kényelmetlenséget elfeledtet. Az ablakra tapadva minduntalan kifelé bámulok, már nem törődve szagokkal, rázkódással vagy szűk hellyel. A hágó után lefele ereszkedve a völgy alján erős sodrású folyó zubog és teszi termékennyé a sivatagi tájat. A termékeny földek mellett megjelentek a kisebb települések is. Itt-ott meg-meg állunk egy kis pihenőre. Egyre több a házakon a buddhista imazászló és az utcákon a tibeti külsejű alak. Persze mindenki kíváncsian bámul rám, de a gyanakvóan fürkésző tekintetek helyett itt inkább mosollyal párosul a bámulás.:-) A völgy mentén haladva szép lassan a tervezett időben elérjük Keylong (3500 méteren fekvő) városkát.

A buszpályaudvartól az első kb. 50 méterre lévő guesthouse-ban veszek ki szobát. Szállásom igen szerény, de egy éjszakára megteszi. A közös fürdőben vödörbe engedett hideg víz szolgáltatja a wellnes élményt. Internetről pedig ne is álmodjak. Bar állítólag néha szokott lenni.:-) Ebédre mix vegetable csapatival és naannal. ( A naan hasonló a csapatihoz csak vastagabb.) Ebéd után egy szuper fincsi gyömbértea is lecsúszik, majd ágynak dőlök. Mostanra jött ki rajtam a 7 órás utazás és a magasság okozta fáradtság. 3 órát alszom egy szuszra... Ébredés után naplót írok és egy kis lekváros kenyérrel + vízzel próbálok életet lehelni testembe. Sikerül! Felfrissülve indulok a pályaudvarra kiváltani helyjegyem a holnap hajnali 5-kor induló Lehi járatra. Az út legalább 12 óra és egy 5300 méter magas hágót is keresztez! Szóval ezért a helyjegy.:-) A buszjegy 525 rúpia (1.965 Ft) Néhány képet készítek a főtérről és a környező hegyekről, majd a közeli kifőzdében két krumplis pharatat vacsizom csai masalaval. 50 rúpia(190 Ft) Este kis olvasgatással és blogírással töltöm az időt. Mar nagyon kellene jógáznom, de nincs hozzá erőm. Úgy tűnik én sem vagyok kivétel és szoknom kell a ritkább levegőt. Lefekvés előtt meditációval zárom a napot.


2013.07.31.

A hajnali kelés egész könnyedén megy. A.hasmenést és a rosszullétet egy B6 vitaminnal próbálom megelőzni, ami be is válik... A busz 5 után néhány perccel indul. Fele fele.arányban helyivel és turistával. Szerencsére mindenkinek van kényelmesen ülőhelye és nem.kell nyomorognunk. Én egy tibeti hölgy mellett.utazom.
Utunk rögtön egy magas hágóra történő fölkapaszkodással kezdődik. Az útviszonyok ma is a tegnapihoz hasonlóak. Ahogy 4000 méter főlé érünk,  eltűnik a növényzet, kopár kőhegyek uralják a tájat. Itt már csak néhány sátorból és kőházból álló apró települések vannak. Az első pihenőnél csait iszom és megeszem az egyik szendóm. Megint elkezdett fájni a fejem, szédülök és minden mozdulat nehézkes. :-( Mi lesz.velem 5300 méteren? Leereszkedünk egy völgybe,.ahol nagy megdöbbenésemre csodálatos aszfaltút és egyenes szakaszok következnek. Már 12 óra és még mindig több mint 200 km van hátra... Egyre többet fészkelődöm. Sajnos alvásra esélyem sincs. Folyamatosan két kézzel kapaszkodom, hogy az ülésemben maradjak.

A következő pihenőben egy újabb szendó és csai csúszik le. A fél órás pihenők nélkül nem is tudom mi lenne velem... Elkezdjük a felkapaszkodást a hágóra. A fejfájástól lassan felrobban a búrám, de valahogy mégis túlélem a hágót. 5320 méter. Innen már csak.lefelé.vezet az út.:-) Ahogy ladakh tartományba érünk, egyre sűrűbben lakott településekkel találkozunk. A hegyeken kolostorok és az. alattuk lévő völgyben apró falvacskák. A lakosság itt már túlnyomó részben tipikus tibeti vonásokkal.rendelkezik. A házak kőből vagy vályogtéglából épültek és díszes fafaragások díszítik. A kopár kőhegyekből termékeny völgybe érkeztünk.

Lehig szinte egymást érik az apró települések. Egy több km hosszan elterülő katonai bázis emlékeztet arra, hogy a pakisztáni és a kínai határ nagyon közel van...
Lehbe 15 órával az indulás után érkezünk. A Manaliból idáig tartó összesen 22 órás út egyszerre.volt kimerítő, embert próbáló és életem legfantasztikusabb utazása. A holdbéli táj iránt érzett vonzalmam, miatt többször a sírás kerülgetett. Úgy érzem itthon vagyok. Hazatért a tékozló fiú...:-) A nyüzsgő városból a Manaliban begyűjtött címnek.hála egy külvárosi részen találom meg csodás szállásom. A szállásadóim igazi ladakhi buddhisták. A ház pedig egy szépen karbantartott magyar parasztházra emlékeztet. A házigazdák kicsit meglepődnek váratlan érkezésemen, de szerencsémre.van.még egy szoba számomra.:-) A szoba a család házikójának konyhája mellett.van. A fürdő pedig közös a családéval. Ez aztán az igazi homestay!:-) A tiszta, tágas,.de.igen szerény szobácskát 400 rúpiáért (1.500 Ft) kapom.meg. Vacsorára igazi házikoszt, fürcsi, majd hullafáradtan bedőlök az ágyikómba. Jó lenne életjelet adni szeretteimnek, de erre már csak holnap lesz esélyem.:-(

Sziasztok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése