2013. november 20., szerda

Utolsó napjaink Kathmanduban

2013.10.23.

Tibi órája 6-kor kelti a csapatot. Össszekaparjuk magunkat, megreggelizünk, majd taxival jutunk el a Tourist Bus parkba, ahonnan egészen Kathmanduig döcögünk egy szuper busszal. A 200 km-t 7,5 óra alatt sikerül megtennünk. Az úton két pihenőben is megállunk, de többszörös "foreign price" miatt szinte kizárólag csak a helyiek esznek itt.

Kathmanduban gyorsan visszafoglaljuk szállásunkat és belevágunk a további vásárlásba. Már csak 2 napunk maradt rá és még annyi mindent kellene venni. Először a kamu héjkabikat visszük vissza, amik az Annapurna körön simán átáztak. Szerencsénkre az eladó tartja a szavat és levásárolhatjuk az árukat. Estig megállás nélkül járjuk a boltokat, majd vacsi és pakolászás... 11 körül kerülök ágyba...

2013.10.24.

A mai korai kelést egy kis kulturális program követi. Miután mindenki megreggelizett a közeli Durbar térre sétálunk, ahol a jegypénztárakat kikerülve (Ezzel fejenként 750 rúpiát spórolva.) a régi királyi negyed gyönyörű épületeiben gyönyörködünk. Innen biciklis riksával megyünk a majom templomba, amiben nagyon kellemeset csalódom. A dombra épült templomhoz meredek lépcső vezet, amit gyönyörű zöld park vesz körül. A majmok szerencsére nincsenek túlszaporodva és nem is olyan pofátlanok. ( Persze nincs nálunk semmi kaja!) Fentről belátni az egész várost... Kb 1 órát bóklászunk itt, de a hely annyira bejön, hogy simán tudnék még maradni... Már 1 óra is elmúlt és mindenki kezd megéhezni. Egy közeli étteremre esik a választás, ahonnét ismét ketté válunk. Tibiék további városnézéssel folytatják a napot, Én pedig visszatérek a Thamelbe, hogy beszerezzem a meg be nem szerzett motyókat. Este 7-től aztán újból együtt szeljük a Thamel zegzugos utcáit.

2013.10.25.

Az előző napokhoz hasonlóan ma is a Thamel utcáit járom. Sikerül végre mindent beszereznem és a jól bevált futárszolgálattal fel is adom a 14 kilónyi motyót Magyarországra. Este elkezdem végleg összepakolni bőröndjeim a hazaútra. Ekkor kap el előszor az a bizonyos furcsa érzés, ami a későbbiekben még többször. Egyrészt boldogság, amiatt, hogy viszontláthatom szeretteim, másrészt bánat amiatt, hogy véget ér ez a csodálatos kaland... Este sokáig forgolódom és nehezen alszom el....

2013.10.26.

Reggel 6-kor kidob az ágy. Hiába vagyok fáradt, nem birok tovább aludni. Csendben megírom a blogot, majd az utcára megyek teázni és reggelizni. Mire visszajövök, már mindenki ébren van és ezerrel pakolászik.A délutáni gépindulásig megszabadulunk utolsó rúpiáinktól is.

A kathmandui reptér szinvonala vetekszik Ferihegy 1-es termináljával. Ilyen lepukkant és pici repteret sehol sem láttam Budapesten kívül. A check-in simán megy és a gépünk is pontosan indul. 3 órával később már Delhiben vagyunk, ahol a szokásos bürokrácia fogad. Kisebb nehézségek árán végül csak sikerül eljutni a kapukig. Delhiből sajnos ismét ketté válunk. Tibiék Finnair-el Én pedig Aeroflottal repülök haza. Persze a gépindulásig bőven van időnk... A végtelen várakozás óráit pihenéssel próbáljuk eltölteni. Egy csendesebb kapunál telepszünk le és nyugovóra térünk.

2013.10.27.

Hajnali 4-kor elköszönök tesóméktól, majd a kapuhoz megyek. A gép 2 órát késik... 5:45-re írják ki az indulást. Visszaszaladok tesómékhoz és közlöm velük a híreket. Eszerint nagyon úgy néz ki, hogy a csatlakozást is le fogom késni és borul az egész terv. ( Elvileg megakartam lepni édesanyám, majd Évit azzal, hogy egyszer csak megjelenek előttük. Ez igy most kicsit bonyolultabb lesz, de majd csak megoldjuk valahogy.) A Moszkváig tartó 6 órás út alatt megnézem a Pi élete és a Hobit című filmeket. A moszkvai reptéren közlik a hírt, hogy a csatlakozást bizony lekéstem. A legközelebbi gép este 21:30-kor indul, addig pedig a közeli Novotelben tudnak elszállásolni. Nincs mit tenni, irány a Novotel. Egy reptéri busszal szállítanak a néhány száz méterre lévő hotelbe. Egy gyönyörű szobát kapok bőséges ebéddel. Kiáztatom magam a hatalmas kádban, majd álomba merülök a pihe-puha ágyban. Évivel a telefonomon chatelek. Egyszer csak ezt kérdezi: Mit keresel te Moszkvában?! Ezt meg honnan veszed? Kérdem Én. Hát kiírja a chat. Na szép... Lebuktam... Lőttek a meglepinek. Gondolom magamban és vallomást teszek. Elmesélem neki a story-m elejétől végéig és azt is, hogy magyar idő szerint kb. 21:30-kor érkezem Ferihegyre. Megbeszéljük, hogy ott találkozunk és arra kérem, hogy addig is maradjon titok a többiek előtt a hazajövetelem...

Nem sokkal később erős hasi görcsökkel ébredek. Nagyon rossz a közérzetem és érzem, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Felhívom a recepciót, hogy gyógyszert kérjek, de sajnos nem tudnak segíteni. Orvost tudnának hívni, de azt meg Én nem akarom. Marad a várakozás a wc-n. Szerencsémre elmúlnak a görcsök és viszonylag jó állapotban térek vissza a reptérre. Amint megtörténik a becsekkolás újabb, most még erősebb görcsök és rosszullét rohamok törnek rám. 2 óra múlva nyitják a kaput. Ezt az időt a wc-n töltöm és felváltva küzdök a hányással és hasmenéssel, aztán megint kicsit jobban leszek. Felszállunk a géppel, ami telis teli van magyarral. A rengeteg magyar ember puszta látványától széles mosoly ül az arcomra. Jó hallani, hogy beszélgetnek egymással stb stb... Néhány perccel később aztán újra rám tör a kórság... A reptéri utat is sikerül végig a budiban töltenem. :( Kezdek teljesen kimerülni. Landolásra szerencsére ismét szünetet tartanak a rohamok. Hamar megtaláljuk egymást Évivel és Imolával. Bepattanunk a kocsiba, Imolát kidobjuk Gazdagréten, majd irány Fehérvár. Sajnos az úton is meg kell állni és akármennyire is örül a szívem, hogy együtt lehetek kedvesemmel, nem tudom kimutatni. Szörnyen rosszul érzem magam és szinte a túlélésért küzdök.

2013.10.28.

Hajnali 1-kor csengetek Anyának. Persze nem veszi fel. Csörgetem a telefonját és közlöm vele, hogy itt állok a ház előtt. Először nem hisz a fülének, majd nyílik az ajtó. Évitől elbúcsúzom, majd anyával ölelkezem. Sajnos továbbra sincs semmi erőm és iszonyú gyenge vagyok. Anya ad némi gyógyszert és lefektet. Nem sokkal később az eddigi legerősebb fájdalmakkal ébredek. Megpróbálok kimenni a wc-re, de már semmi nem jön ki belőlem. Az ágyamba fekszem, vonaglom, forgolódom, hangosan nyögök és végül sírok. Anya mindent megtesz, hogy segítsen, de úgy érzem, soha nem akar elmúlni ez a roham. Végül "talán" egy akupunktúrás tűnek köszönhetem, hogy elmúlnak a fájások és el tudok aludni. Ez volt az utolsó roham. Szerencsére az éjszaka hátralévő részét már egyben átalszom...

A reggeli ébredés után a tegnapi hasmenéses-hányásos rosszullétet leszámítva furcsa érzés kavarog bennem. Ahogy szobámban ülök, úgy érzem, mintha az egész ázsiai út csak egy álom lett volna. Milyen furcsa az idő... Mintha az elmúlt 10 hónap csak egy éjszakai álom lett volna....

Végszó:

Tehát újra itthon vagyok. 10 hónap után hazahúzott a szívem. A honvágy oly mértékben lett úrrá rajtam, hogy nem akartam tovább maradni. Ne értsétek félre, semmiért sem cserélném Ázsiában töltött napjaimat, de eddig bírtam a szeretteim és szeretett hazám nélkül. Hogy hogyan tovább? Fogalmam sincs, de talán nem is kell megtudnom. Egyelőre szeretném végigölelni az ezer éve nem látott szeretteim és élvezni az otthon melegét, a többi pedig majd alakul.

Köszönöm Mindenkinek, hogy figyelemmel kísérte kalandozásaimat és kívánom mindazoknak, akik szeretnének eljutni bárhová a világba, hogy teljesüljön az álmuk!

Sziasztok!

Gabó