Stok - Hemis 1/3

2013.08.06. (1 nap)

Reggel korán kelek, hogy a busz előtt még beugorjak valahova netezni ( Legalább az este megírt leveleim elküldeni.) és a gyógyszertárba orrcseppért. Sajnos hiába való volt a korai kelés. Úgy tűnik 8 óra előtt nem igazán van nyitva semmi.:-( Egy percig elgondolkozom rajta, hogy talán jobb lenne még egy napot itt maradnom, de aztán belátom, hogy. valamiért ennek így kellett lennie es ballagok tovább. A buszon boldogan tapasztalom, hogy egy német párocska és egy magányos farkas is Stok felé tart. (Az sajnos csak később derül ki, hogy Ők a Stok melletti 6100 méter magas hegy megmászására indultak és nem trekkingezni.)

Utunk az első szakaszon szerencsére mégis egy felé vezet. Így könnyen megtalálom a faluból kifelé vezető ösvényt. Egy lassan emelkedő és szűkülő szurdokon keresztül kaptatok felfelé. kb. 2 órával indulás után elválnak útjaink a németektől. Innentől egyedül folytatom utam az egyre meredekebb felfelé vezető úton. Nem sokkal később egy elágazásnál találom magam. Sehol egy jelzés és a könyvem sem ír semmit a kereszteződésről. Na vajon merre kéne menjek. Balra, vagy jobbra. Mindkét ösvény felfelé vezet, de mindkettő egy másik völgyön keresztül. Ahelyett, hogy vártam volna valakire megkérdezni, könnyed és meggondolatlan döntést hozom. Legyen a jobb oldali ösvény. Mintha az jobban ki lenne járva...

Egy órája hagytam el a kereszteződést, mikor gyanakodni kezdek. Lassan látnom kellene a táborhelyem, de még mindig csak meredeken felfelé kaptatok és ahogy felfelé tekintek, az utam egyre csak meredekebb és nem látom a végét. Előveszem térképemet és iránytűmet. Ellenőrzöm az irányt merre is tartok és milyen irányú a szűk völgy melyen felfelé kaptatok. Az adatok nem tökéletesek, de nem is rosszak. Elvileg jó az irány, szóval folytatom az utam. Egyszer csak egy francia párocska közeledik felém. Úgy tűnik nem igazan urai a helyzetüknek, így sok hasznos infót nem is tudok belőlük kihúzni. Annyi hasznosat sikerül megtudnom, hogy az ösvény a hágó felé vezet, ami jó hír. Az egyetlen bibi, hogy a hágót csak holnap kellene elérnem, ma elvileg a hágó alatti táborhelyen kellene éjszakáznom. Na de bízzunk benne, hogy az is meg lesz lassan. Újabb hosszas menetelés következik, de a tempóm egyre lassabb és egyre többet kényszerülök pihenőkre. A táska súlya már nem is olyan könnyű, mint amikor reggel a vállamra kaptam. Kikezdte a csípőcsontom és a vállaimat is. Biztos vagyok benne, hogy 15-20 kg között mozoghat... A levegővétel is egyre nehezebb és talán az oxigén hiány miatt, talán más miatt egyre őrültebb gondolatok cikáznak keresztül a tudatomon. Az egyik ilyen pihenőnél békésen legelésző muflonszerű állatkákat látok magam körül. Itt Én is muflonnak képzelem magam és eljátszom a gondolattal, hogy könnyedén ugrálok a meredek hegyoldalakon felfelé mindenféle probléma nélkül. Egy-egy ilyen elkalandozás után szerencsére mindig visszatértem a földre. A "végső stádiumban" úgy érzem felsőbb erők vezettek, mivel én többször eljátszottam a gondolattal, hogy elalszom azon a falatka sziklán és majd holnap folytatom utam. Az utolsó 1 órám a hágóig volt a leggyötrelmesebb. Itt már konkrétan éreztem magamon az oxigénhiány tüneteit. Kb 5 lépés után néhány lélegzetvételnyi megálljra kényszerültem. Hiába láttam, hogy a hágó csak néhány 10 méterre van tőlem, egyszerűen nem tudtam többszöri megállás nélkül legyűrni a távolságot. A 4570 méter magas hágón aztán hatalmas kő esik le a szívemről. Elterülök és hosszú percekig csak próbálom lenyugtatni a testem és tudatom. Tudom, hogy innen már csak lefelé vezet az út és hamarosan meleg ágyikóban leszek. (Ekkor 7 órája gyalogoltam.)

A hágóról aztán meglátom a helyes ösvényt is, amin jönnöm kellett volna tegnap. Most már kristálytiszta előttem, hogy egy másik völgyön keresztül, valószínűleg egy rosszabb úton, a táborhelyet kikerülve értem el a hágót. Eszem ágában sincs visszafordulni, hogy holnap újra felmászhassak ide. Inkább folytatom az utam lefelé és megpróbálom lenyomni a két napra irt távolságot. Ha pedig nem megy, a völgyben bárhol sátrat verhetek... A meredeken lefelé vezető morena lejtőn könnyedén siklok lefelé. Az apró kavicsos talajon kicsit úgy viselkedik a bakancsom, mint a síléc a puha hóban. A kezemben lévő túrabotokkal pedig egész ügyesen megtartom az egyensúlyom. Lefelé menet látványosan gyorsabban és könnyebben haladom. Az első fél órát mindenféle pihenés nélkül gyűröm le. Kb. 1 órával később újból elkezdek lassulni és fáradni. Szememmel már a sátorhelyeket keresem, de mindig erőt veszek magamon a folytatásra. A völgy végén egy falucska var. Meleg étellel és aggyal. El kell jussak idáig!

A falucska kapujában az amerikai párocskába botlok. Ezt már mi sem hisszük el. Még itt is összefutunk?!:-) Röviden elmesélem a napom, majd tovább sétálok szállás után kutatva. Az első háznál sikerül is találni. Az áron viszont elakad a lélegzetem. 800 rúpia (2.925 Ft) !!!??? (Ebben benne van a vacsi, reggeli és egy utibatyu) Micsodaaa??? Én háromezerrel ( 10.970 Ft) indultam el 10 napra basszus.:-) Végül köztes megoldásként 100 rúpiáért (365 Ft)  sátrazhatok a kertben. 

Felverem a sátram, majd a házban vacsorázom újabb 100 rúpiáért (365 Ft). Érzem magamon a kellemetlen szagokat, de semmi erőm a sötétben a hideg hegyi patakban megfürödni. Nem beszélve arról, hogy a náthám valószínűleg tovább súlyosbítaná. Vacsi után úgy ahogy vagyok befekszem a sátramba és aludni próbálok. A talaj igen kemény alattam, de nincs erőm felfújni a matracom. A fáradtság lassan győz és álomba szenderülök... Azt hiszem soha nem voltam még ilyen fáradt. Sem a Petikével megélt bakonyi kaland után, sem pedig az Andrissal átélt Rax-i mászás alkalmával...

2013.08.07. (2.nap)

Az éjszaka cseppet sem volt pihentető, de azért valamennyit tudtam aludni. Rég nem aludtam sátorban, pláne nem földön. Összekaparom magam, majd úgy döntök, hogy a háznál reggelizem újabb 100 rúpiáért. Reggelire lekváros, vajas, mezes csapatit eszem bőségesen. Összepakolom a sátram meg a motyóm és kigondolom a mai tervet. Két opciót állítok fel. Amennyiben jól megy a túra, folytatom az utam a könyvben leírtak szerint és ma egy újabb hágót gyűrök le. Ha nem érzem az erőt csak a hágó alatti teasátorig megyek és ott éjszakázom. Így is előrébb leszek az eredetileg tervezettnél... 8 órakor felhúzom a bakancsom és hátamra veszem a zsákom. A lábamban valami nagyon nem stimmel. Pár lépés után meg kell álljak és le kell vegyem a csukám. A bal bokám teljesen kikezdte a bakancs és nem birok egy lépést sem megtenni benne. :-( Szandálra váltok, a bakancs pedig bekerül a hátizsákba. Ezzel még 2 kg-val növelve súlyát. A szandiban már kényelmesen tudok sétálni, de belátom, hogy a mai utam csak az első táborhelyig vezet.

1 órával később elérem az egy fehér sátorból álló teaházikót. Itt újabb 100 rúpiáért  (365 Ft) éjszakazhatok a sátramban. A délelőttöt a matracomon fekve a napon sütkérezéssel töltöm. A meleg és napos időt kihasználva lecsutakolom magam a patakban, majd folytatom a pihenést. Délben égi csodára leszek figyelmes. A fejem fölött tűző napot szabályos kör alakú szivárvány övezi. Még sosem láttam ehhez fogható égi csodát! A jelenséget az égiek üzenetének fogom fel. Tudom, hogy velem vannak és minden lépésemre figyelnek. Nem eshet semmi bajom és végig fogom csinálni az utat. Ezzel a tudattal már is sokkal jobban érzem magam. Felállítom a sátramat és egy Maggi levest főzök ebédre. Később álomba szenderülök, amiből a teherhordó szamarak harangjainak kolompolása ébreszt fel. Odakint kisebb csapat sürög-forog. Mindenfelé sátrak vesznek körül és kicsit fura most ez a nagy jövés-menés. Hamarosan befut a kb. 15 fős francia csapat is és ezzel összeáll a kép. A helyi csapat a kiszolgáló személyzet és a szamarak a teherhordók. Lehet ezt így is csinálni!? Bevallom kicsit most irigylem őket. Tábori szakács, étkezősátor, wc sátor stb... Az egyik ladakhi kísérővel szoba is elegyedem, de ma nem nyújtjuk hosszúra a beszélgetést. Neki is sok a dolga és nekem is pihennem kell... Este Máté Pétert hallgatom és úgy érzem a pihi nap nagyon jót tett testemnek. Sokkal jobban érzem magam és tudom, hogy holnap folytatni tudom a túrát.