Rumtse - Tso Moriri 2/3

2013.08.22. (3.nap)

Hajnalban van szerencsém elcsípni a napfelkeltét, ami ad is egy pozitív löketet a napomnak. A levegő igen csípős, így a hálózsákomból reggelizem és fogyasztom el forró teámat. Miután a szikkim guide, majd a német párocska is reggelizni invitál, csatlakozom hozzájuk. A kényelmes nagyméretű sátorban több főzőn is készülnek a fogások. Előbb tejbegríz féleséget, majd csapatit és omlettet eszünk. Még csak a 3. reggelem, de mintha ezer éve nem éreztem volna ilyen finom ízeket a számban.

A bőséges reggeli bőséges energiával szolgál. A tábor felett lévő 5230 méter magas hágóra megállás nélkül rongyolok fel. Sőt... A lefelé vezető hosszú lankás domboldalon is mintha ágyúból lőttek volna ki. A mára szánt 7 órás vagy 15 km-es távot 4 óra alatt teljesítem. Egy picinek tűnő, de annál nagyobb sós vizű tó partján lévő teashopba érkeztem. Ez az első és mint megtudom az utolsó lehetőségem élelmiszer ellátmányom feltöltésére. Míg egy omlettet eszem csapatival 12 db csapatit rendelek.( A következő 3 nap reggelije.) Egy percig eljátszom a gondolattal, hogy talán itt kellene maradnom éjszakára és tartani egy kényelmes pihenő délutánt, de aztán mégis a továbbmenetel mellett döntök. Elvileg 16 km kényelmes vízszintes gyaloglás és a következő napi táborhelyemen vagyok. Ha sikerül megtennem, nyerek egy napot, így nagyobb eséllyel érek haza pacsirtám szülinapjára és a kajám is.biztosan kitart. A vízkészletem igen fogytán, de a teashopban biztosítanak róla, hogy a táborhelyen tiszta vizű patak fog várni.

Elindulok a szépséges tó mentén, melynek partja megannyi élőlény nyári lakhelye. Legelésző kecskék, juhok, bárányok, jakok, lovak és megannyi madár. A jakok a kedvenceim. A hatalmas állatok egyből kiszúrják, ahogy közeledem és kíváncsian fürkeszik miben mesterkedem. Aztán, ha már unják a jelenlétem, mellső lábukkal kaparni kezdenek és fújtatnak. Na ilyenkor ajánlatos hátrálni!:-) Utamon számos nomád pásztorral is találkozom, akik szintén itt töltik a nyarat állataikkal. A gyönyörű napos idő szempillantás alatt változik meg. Az orkán erejű szél fekete felhőkkel takarja el a napot és borsó nagyságú jég kezd zúdulni az égből. Mivel esélyem sincs sehová sem behúzódni, folytatom a sétát. A profi kabátom és öltözékem megvéd a kemény jéggolyók ütései elől, de lassacskán kezdek bőrig ázni. Elmegy a jég, de a szél marad. Aztán újabb és újabb eső jön.

Mire elérem a táborhelyet, rendesen kimerülök. Utólag számolom össze, hogy ma 31 km-t gyalogoltam. Egy kisebb csapat már felverte sátrait, de nem tűnnek túlságosan nyitottnak felém. Felverem én is a sátram, de sikerül a belső vászon egyik rögzítő pontját leszakítanom. Ideiglenes megoldásként egy nehéz kővel helyettesítem. A csúnya idő csak nem akar elállni, így nagyon nehéz felmelegíteni magam. Lekerül lábamról a bakancs és a 4 napos zokni. Nem túl szép a látvány... A nagy pofon akkor ér, amikor a tiszta vizű patak helyett egy zavaros folyóval találom magam szemben. Megmerítem kulacsomat és az alján vastagon áll a homok és egyéb szennyeződés. Ki vagyok merülve. Éhes és szomjas vagyok. Nincs mese ennem és innom kell. Megvárom, míg leülepedik a zacc az üveg aljára és így próbálok tisztább vízből főzöcskézni. Persze most is zacskós leves és tészta. Egyszer csak egy hang a sátram előtt: " Hè Mr! Present! " Két liter ásványvízzel a kezében egy jól megtermett orosz srác. A gesztustól meghatódva és az öröm mámorában zokogni kezdek. (Félelmetes mit kivált belőlem a kimerültség.) Miután kizokogtam magam, hangosan ujjongva készítem el meleg teám, immáron kristálytiszta ásványvízből! Nem sokkal később újra itt az alak. Egy marék energiaszelettel és egy csomag mogyoróféleséggel ajándékoz meg. Nem győzök hálálkodni! Úgy érzem, megmenekültem! Ennyi energiaszelettel meg a Mount Everestre is felmászom!:-)
Az idő sajnos nem változik, így hálózsákomba kuporodva próbálom felmelegíteni kihült testem. Az orosz brigád egy szempillantás alatt eltűnik és, mint megtudom visszamentek Lehbe betegség miatt. Ismét egyedül maradtam...

2013.08.23. (4. nap)

Az éjszaka a szokásos forgolódós keveset alvós formáját hozta. Reggelire megeszem a csapati adagomat, amit vajjal és mézzel próbálok felturbózni. Mivel ma egy kemény nap elé nézünk, egy energia szeletet is megbontok. A sátorbontás után az első lépések megtétele kissé nehézkesek, de aztán elillan a fajdalom. Helyette egy újabb elfeledett érzés kerít hatalmába. Wc!!! 5 nap után végre sikerül kicsikarni magamból valamit... Na de ne menjünk bele a részletekbe. Miután átkelek a zavaros vizű folyócskán, meg is kezdem a menetelést az első hágóra. Az út hosszan, de fokozatosan vezet felfelé. Útközben legelésző jakokat és lovakat fotózok. Az 5000 méteres hágón könnyedén túljutok. A túloldalon gyönyörű zöld völgy és igazi kristálytiszta hegyi patak fogad. A napsütéses időt kihasználva picit megmosakszom mielőtt folytatnám az.utam a következő hágó felé. A völgyben egy kisebb nomádsátrakból álló településbe botlom. A gyerekek sorra rohannak elém cukorkáért és egyéb nyalánkságért. Sajnos nálam  most nem terem babér. Ha tudnák, mennyit ettem és mennyit fogok enni a következő napokban valószínű nem cserélnének velem.

Az 5410 méteres hágó előtt egy pillanatra megtorpanok. Nagyon magasnak és meredeknek tűnik. Muszáj pihennem, mielőtt belevágok. A felfelé vezető út eleinte nagy önbizalmat ad." Óóóó ez simán meglesz! Mindjárt fent vagyok." Gondolom magamban. Aztán ahogy fogy az oxigén, úgy lesz egyre meredekebb és keskenyebb az ösvény. Ha egy pillanatra elkalandoznak a gondolataim és nem a lépés-légzés kombinációra figyelek, szédülni kezdek és kiesek a ritmusból. Ekkor jövök rá, hogy mennyire hasonlít az e fajta "túrázás" a thaiföldi kolostorban végzett sétáló meditációra. Az agyunk teljesen üres. Nincsenek gondolatok, csak a légzés és a lépés. A mély meditatív állapotból szinte semmi nem tud kizökkenteni. Egyetlen egyszer kapom.fel a fejem a kb. 150 méternyire jobbra levő mini gleccser morajlására. Ebben a meditatív állapotban érem el a hágót. Fent lekerül a táska és már a légzés sem esik nehezemre.

Néhány perc szemlélődés után folytatom az utam lefelé. Egy újabb völgybe ereszkedem le, de ne tévesszen meg senkit a völgy szó, még mindig 5150 méteren vagyok.:-) Kristálytiszta patak mellett táborozom le és készítem el vacsorámat. Úgy tűnik egyedül vagyok megint. A napsütésből hamar viharosra fordul.az idő. A viharos szél rendesen próbára teszi a sátrat és az én aggodalmam is. Szerencsére a vihar szép lassan elmegy és az éjszaka teljes nyugalomban telik.