Angkor az ezer éves misztikum

2013.05.20.

Hajnali 4:40-kor kopogásra ébredek. Elaludtunk!!! Már megint nem ébresztett ez a fránya telefon!:-( Villámgyorsan összekészülődünk és 10 perccel később már a kb. 10 km-re lévő Angkor nemzeti park felé tekerünk. A pénztáraknál kiváltjuk a fényképes, névreszóló belépőnk, ami napkeltétől napnyugtáig érvényes. A központi Angkor Wat keleti oldalához tekerünk, ahol már szép számban gyülekeznek a monkok. A magas épület széles párkányán felveszem meditáló pozícióm és napfelkeltéig meditálok. Őszintén megmondom a napfelkelte nem kápráztat el. A horizontot eltakarja a dzsungel... Az energiák viszont szinte kézzel foghatóak. Az ősi falak mintha még most is élnének. Mintha Angkor 1000 éves kultúrája még most is jelen lenne egy másik dimenzióban. Meditáció után háromszor körbejárom ezt a hatalmas épületkomplexumot. Először a kertben, majd az első emeleten és végül a legfelső (még látogatható) szinten. A kőfalakat végig faragott domborművek díszítik. A hosszú folyosókon pedig százával állnak a kőszobrok. A levágott fejű és kezű szobrok eszembe juttatják a Vörös Khmerek pusztító hadjáratát, ami sajnos Angkort sem kímélte. Az akkori hatalom nem csak a kapitalizmust, hanem a vallást is elitélte.

A biciklikhez visszaérve összetalálkozom Zoliékkal. Tovább tekerünk északkeleti irányba, hogy az ottani templomokat is meglátogassuk. (7km) Minden épület magával ragad. Nincs olyan apró részlet a falakon, amit ne tudnék hosszú percekig csodálni. A romok körül helyi lakosok próbálják eladni mindenüket. Az apró gyerekek megállás nélkül ostromolnak minket. Abszolút nem zavarnak, sőt. Kihasználom a remek alkalmat és néhány szót váltok velük. Sajnos azt nem tehetem meg, hogy mindegyikőjüktől vásároljak, így mosollyal és szeretettel próbálok "adakozni". Cserébe egy bambusz karperecet kapok ajándékba egy kislánytól. Végül két helyen is elcsábulok. Egy dombornyomott és egy kézzel festett festményt veszek. (2 és 7 dollár) 12 körül mindannyian elfáradunk és otthoni pihenőt szavazunk meg.

Hazafelé kerülőúton tekerünk, ami apró kambodzsai falvakon vezet végig. Egy kis vendéglőben Ázsia eddigi legfinomabb levesét fogyasztom el mindössze 1 dollárért.  Zöld currys hal leves tésztával. Az asztalunkon egy befőttesüvegben erőspaprikás fokhagymával szemezek, majd meg is kóstolom. Isteni!!! Kicsit mintha savanyúságra emlékeztetne... Még egy kanál kóstoló a fazékban fortyogó édes mogyorószirupból és teli a bendő. Haza utunk igen hosszúra sikerül. Legalább 1,5 órát tekerünk a tűző napon. A helyiek nyíltsága és szeretete magával ragad. Mindenki mosolyogva integet és hellózik. Nem győzünk visszaköszönni Nekik. Visszaérve a szállásra, zuhany után ágynak dőlök és 2,5 órát alszom. 4 körül ébredek és az ablakon kitekintve szomorúan látom, hogy leszakadt az ég. Konraddal főzöcskézünk néhány bundikenyeret, majd a vihar elálltával egyedül indulok vissza Angkorba. Az utcákon hömpölyög a víz és a földek mocsárrá változtak.

Az angkori jógázásról úgy tűnik hogy le kell mondjak. Most nyugati irányba indulok és innen közelítem meg a fő látványosságot. Mire lassú templomban ezt a részt is bejárom, lemegy a nap és lassan mindenkit kiterelnek az épületekből. Angkor térképemre nézek és kissé csalódva látom, hogy kb. 20%-át láttam a nemzeti parknak. Azt hiszem lesz miért visszajönni...

Hazafele egy Thai box stadionra leszek figyelmes. Két mérkőzést is végignézek a kerítésen kívülről. A távolság így is csak 20 méter lehet a ringtől és így megspórolom a 15 dolláros belépőt. A küzdősportok világa igen távol áll tőlem, de amit itt latok az teljesen más. A mérkőzések alatt elő kambodzsai népzene szól és a harcosok mintha a zenére táncolva küzdenének egymással. Nincsenek felesleges grimaszok és fellengzések, csak tiszta és látványos küzdelmek. Este 8 körül érek haza. Rendesen elfáradtam, így a rövid netezés után vissza is vonulok szobámba és korán elalszom.

2013.05.21.

Reggel nyolckor frissen, kipihenten ébredek. Míg Konrad alszik, Én csöndben naplót írok. Lassan felébred szobatársam és én nekiállok a reggeli főzöcskének. Míg én főzöcskézek Ő az ágyban hempereg... Reggeli után Zolival megbeszéljük, hogy a 12:30-as busszal elindulunk a fővárosba és elhagyjuk Angkort. Konraddal is egyeztetek, de még marad egy éjszakára. Egy barátja fog holnap délután ide érkezni. Hirtelen minden felgyorsul körülöttem és az összepakolás után még arra sem marad időm, hogy elbúcsúzzak lengyel barátomtól. Na majd levélben pótolom az elmaradást... És ki tudja, talán még összefutunk Kambodzsában!

A buszunk csak pár perc késéssel indul. A 6.5 órás úton a táj mindvégig változatlan. A végeláthatatlan síkságokon a kiirtott esőerdőket felváltották a rizsföldek. Csupán néhány kókuszpálma színesíti a silány látképet. A kisebb falvakban jellemzően 2 méteres cölöpökön álló bambuszkunyhókban élnek az emberek, míg a poros városkákban már a beton és téglaépületek vannak többségben. Az út minősége a laoszi utakhoz hasonlóan itt is siralmas. Olykor majd kiesem a székemből, máskor a nyakam akar kitörni a kátyúktól és hupliktól. Az egyetlen különbség, hogy Laosszal ellentétben itt végig aszfaltburkolaton haladunk és az új út is épülőfélben van. A kambodzsai vezetési stílus minden eddig látottnál félelmetesebb. Autók, motorok minden irányból és bármikor kivághatnak eléd. Buszunk folyamatosan előzésbe kezd, nem törődve a szemből jövő járművekkel. Ilyenkor dudájával jelez, hogy el az útból mert jövök. A jelek szerint működik a rendszer. Egészben elérjük a fővárost. Itt aztán teljesen bedugulnak az utak és még őrültebb manővereken esünk át.

A buszról leszállva a szokásos tuktukos gyűrű fogad. 2 dollárért vitetjük magunkat az előre kiszemelt guesthousehoz, amiből egy bár lesz. Tuktuk sofőrünk egyébként tovább fokozza az izgalmunk a hajmeresztő manővereivel. A négysávos kereszteződésben hömpölygő forgalomba fék nélkül hajt be, majd kacskaringózik át a járművek erdején. Hát ehhez képest Thaiföld egy jól szervezett és átlátható forgalommal rendelkezik. Amit itt átéltem az felér akármilyen kalandparkkal vagy hullámvasúttal. Persze mi nem bárba szeretnénk menni, hanem szállásra és eszünk ágába sincs kiszállni. Rövid alkudozás után végül egy másik, közeli guesthousehoz megyünk, ahol egy kétágyas ventillátoros szobát veszünk ki. (12 dollár) A szállás igen lepattant, de egy éjszakára pont jó lesz.

Ledobjuk a cuccaink és a közeli Mekong partjára megyünk sétálni, hogy kicsit átmozgassuk magunkat. A part mentén gyönyörűen kiépített parkban helyiek százai fogadnak. Ki-ki focizik, barátnőzik, sétálgat, italt árul, koldul, alszik, vagy épp az esti edzést végzik a szabadtéri ingyenes konditeremben. Séta után egy isteni finom pizzát eszünk!:-) Végre ez is eljött!:-) Vacsora közben sorra bombáznak minket az árus gyerekek. Egy pillanat alatt kb. 6 gyerek vesz minket körül és próbálja ránk sózni portékáját. Ebben a pillanatban Zoli kiakad és rendre teremti őket. Pillanat alatt megfagy a levegő... Később semelyikük sem próbálkozott még egyszer. Pizzázás után visszamegyünk szállásunkra, ahol rövid netezés után felvonulok a szobánkba, majd álomba merülök...