2013. március 10., vasárnap

Jeff elment és Én újra "egyedül" maradtam

2013.03.09.


Ma csak 8 kor ébredtem és talán még az is korai volt. Mindkét karom le akar szakadni a fáradtságtól. Ma bizony nem lesz mászóka, csak pihi.:-) 
Megreggelizem a teraszon, majd a délelőttöt napozással és tanulással töltöm el. Jeff a bungalójában pakolászik és szanál. Megöröklöm napozógyékényét (így már kettő is van), gyertyáit, lonely planet könyvét, fülpiszkálóit, szúnyogriasztóját és 6  db köztesét, amit azzal a megbízással kapok meg, hogy a helyi utak siralmas állapotú standjaiba helyezzem el őket, ezzel fejlesztve a mászóinfrastruktúrát.:-) Kicsit pénzezünk is... Neki baht kell, nekem pedig dollár, a középárfolyammal pedig mindenki jól jár.:-) A délután a délelőtthöz hasonlóan telik...


Este közeledtével aztán megindulunk a városba, hogy egy kicsit lazuljunk az "éjszakában". Nazim indiai éttermével indítunk, ahol két napi vacsorám árát hagyom ott.:-) A kaja persze mennyei, mint azt már megszoktam az indiai éttermekben. Vacsi után egy ír sörözőbe ülünk be és iszunk egy-egy sört. (2 hónapja ittam utoljára Tonsai Beachen sört.)  A pultnál beszélgetünk, amikor egy amerikai lány szólít meg minket és hív asztalukhoz. Egy svájci lánnyal utazgatnak Ázsiában és ma érkeztek Vang Vieng városába. A nyakláncomról ( Ohm medál), hamar kiszúrja, hogy közöm lehet a jógához és a buddhizmushoz. Ő is jógázik már 15 éve... Váltunk még pár mondatot, aztán elköszönök a csapattól.
A sörtől elfáradtam és a neten is volna még elintéznivalóm. Kb. fél óra múlva, mikor a bungimhoz ballagok, egy női hang kiabálja a nevem. Az amerikai lányka az. Ők is itt vettek ki szobát. Egy holnapi közös jóga ötletét veti fel, amibe természetesen beleegyezek.


2013.03.10.

7-kor kelek és a reggelim most is magam készítem.:-) Jeff is lassan ébredezik és készülődik. 8:30-ra készen kell lennie, szóval nem sokat tétovázik. Kis idővel később fánkozásra invitál. A nagy kapkodásban kiborítom éppen készülő kávémat. Mindig ez van ha reggel sietni akarok.:-) A kiborult kávét végül egy étlapról rendelt americanóval helyettesítem.
Jeffel, majd 1 hónapot voltunk együtt teljes békességben. Igencsak megszerettem a srácot. Jólelkű, nyugodt, poénos, korrekt és még sorolhatnám... Sajnálom, hogy elmegy, de nem fogok emiatt összetörni. Az élet megy tovább és van egy olyan érzésem, hogy hamarosan újabb útitársra fogok lelni.:-)
A délelőttöt megint csak tanulással és napozással töltöm. Iszonyatos a forróság. Napozás közben egy merő víz a testem. Egy-másfél óránál nem is bírom tovább. Találkozom az amerikai lánnyal is, akivel késő délutáni jógát beszélünk meg. Kíváncsian várom.
Persze egész nap a holnap reggeltől kezdődő 2 napos meditáción agyalok. Este enni és inni valót kell beszereznem és a recepción sem ártana bejelenteni, hogy mi a tervem, nehogy aggódjanak miattam.:-) Azt hiszem fejben felkészültem és ez a legfontosabb.  Reggeltől estig szeretnék meditálni 2 órás intervallumokban 20-30 perces szünetekkel és elvileg 2013.03.13. reggelig nem érintkezem és nem beszélek senkivel. Jaj, tisztara izgatott vagyok!

Na sziasztok, hamarosan újra jelentkezem!

2 megjegyzés:

  1. Hi Tesó!

    Az utolsó előtti képen mi az a sok sárga üveg a polcokon? Jó meditálást! Találd meg a tökéletesen megtisztult kiterjed állapotát. Nam Myoho Renge kyo. Kinyomtattad a mantragyűjteményt? :-)

    Tibi

    VálaszTörlés
  2. Hi! Azok lufik. A cel hogy 5 fem dartsal kilyukassz 5 lufit. (Nem konnyu) A meditacio szuper volt! Holnap irom az elmenyeimet!!!

    VálaszTörlés