Egy napom Chiang Maiban és egy újabb mászós nap

2013.02.09.

Reggel korai kelésemet gyors reggeli és kávézás követi. Nagy útra készülök. Chiang Maiba (2 millió lakos) akarok elrobogni, ami innen 45 km-re van. Ez önmagában nem lenne sok, de a thai robogók hiába négysebességesek, a végsebességük nem lehet több 45-50 km/h-nál. ( A km óra nem működik.) 10 óra korul pöffen a kipufogó, indul a Chiang Mai járat. A végtelenül hosszú egyenes útszakaszokat a gyönyörű tájak teszik megunhatatlanná és gyönyörűvé. Rizsföldek, hegyek, legelésző marhák, igazi vidéki Thaiföld. :-) Ahogy a városhoz közeledem, úgy váltja fel a beton a természetet. Az utak kiszélesednek, a forgalom nő, a házak egyre nagyobbak. A kis lélekvesztőmmel nem egyszerű a thai csúcsforgalomban egy négysávos egyirányú bevezető úton besorolni a külsőből a belső sávba. A balra tartsról ne is beszéljünk!:-)

Chiang Mai térképére nézve egy igen jól felépített, egyszerűen átlátható és bejárható várost látunk. Képzeljünk el egy hatalmas négyzetet, melynek oldalai egy folyó. A folyón a négyzet minden oldalán átkelhetünk, így érjük el az óvárost. Az óvárosban párhuzamos és merőleges utcák szelik keresztbe egymást. Az óvárost öleli körül a hatalmas külváros a maga két körgyűrűjével. Azt hittem könnyű dolgom lesz és mindenhová elsőre odatalálok... Hmm... Nézzük a valóságot!:-)

Az első célpontom az Airport plaza. Kérlek ne higgyétek, hogy plázahiányom van! :-) Szimplán, elvileg csak itt tudok gázpalackhoz jutni a kemping főzőmhöz. Az Airport plaza az óváros szélén nem messze a folyótól található, elvileg a reptér közelében. Nincs nehéz dolgom csak a reptér táblákat kell követnem. Persze a sávok összevissza cikáznak és semmi sem egyértelmű. Egy egy pirosnál ( általában 1-1,5 perc, amit számláló mutat) a mellettem levő autósokat és motorosokat kérdezgetem. Végül viszonylag könnyedén megtalálom első célpontom.

Az 5 emeletes giga pláza pont olyan, mint az otthoniak. Nyugati divatmárkák, csinosan öltözött emberek, gyorséttermek... Nézelődés helyett, egyből a bolt felé veszem az irányt. Gas finish! Hát ez rossz hír! Esetleg máshol Chiang Maiban? No Gas in Chiang Mai! Hat ez még rosszabb... :-( kicsit szomorkásan battyogok a plaza alagsorába, ahol piaci hangulat fogad. A csokis banános palacsinta (Roti) rögtön jobb kedvre derít. Még eredeti thai kávéhoz is sikerül hozzájutnom. Csak tudjam hol elkészíteni!:-)

A következő célpontjaim az óvárosrészben található watok sokasága. Vagy egy órán át bolyongok, de egyszerűen sehogy sem tudok bejutni az óvárosba. Akárhányszor kérek útbaigazítást, csak távolabb kerülök a célponttól. Csodák csodájára egyszer csak átjutok a gáton és bent vagyok. Innen már viszonylag könnyedén megtalálom a lélegzetelállítóan gyönyörű watokat. Arany Buddha, több száz éves freskók és épületek, fából faragott freskók, szerzetest ábrázoló, a megszólalásig élethű szobor, gyönyörű kertek, tisztaság és persze hatalmas energiák. Órákon át járom a watokat és csak ámulok és bámulok.

Lassan 3 óra, muszáj valamit ennem, hogy energiát gyűjtsek... Egy wifis kajáldába ülök, ahol szerény ebédem mellé bőséges internethasználat jut.:-) Levelek, telefonok, facebook... Pacsirtámmal vagy 30 percet beszelek. Örülök, hogy boldog, ettől Én is még boldogabb vagyok. Ebéd után a közeli mászós boltba megyek vizitre. A hirdetésem még a helyen. Remek. A személyzettől gázpalack felől érdeklődöm és egy másik plázába irányítanak. A dugó kezd totális káosszá fajulni. Motorommal ügyesen cikázok az egy helyben álló autók között.

Felvettem a város ritmusát. Már azt is tudom, hogy a piros azokra "nem vonatkozik" akik balra kis ívben kanyarodnak, így én is így teszek... A pláza sportboltjában csak egy totál más típusú gázt találok. Újabb kudarc. A főzők árait nézegetem. 1050 baht (7.655 Ft). A személyzet gyors bemutatót tart a kínai főzőszettel, ami igen meggyőző. A négy palack pedig összesen 200 baht (1.460 Ft). Ami megint csak meggyőző ár. Végül hagyom rábeszélni magam és megveszem. 98 baht (715 Ft) marad a zsebemben. Ebből még tankolnom is kell, hogy hazajussak és ennem is kellene valamit.

Utolsó célpontom a kínai negyed, hogy megnézzem, hogyan ünneplik a kínaiak a kínai újév (kígyó éve) jövetelét. Minden út egyirányú, minden második lezárva. Lehetetlen megközelíteni motorral a banzájt. Gyalog folytatom az utam a bazársoron és a tömegen át. Sajnos az előbb említetteken kívül semmit nem találok. Se egy felvonulás, se egy színpad, se táncoló oroszlánok vagy sárkányok. Egyszerűen semmi. Mintha akármelyik thai piacon sétálnék. Kissé csalódott vagyok. Többet vártam a kínai újévtől. Mocira pattanok és még sötétedés előtt hazaindulok.

A hazaút rengeteg izgalmat tartogat számomra. Egyszer már volt szerencsém megtapasztalni, milyen könnyű egy nagyvárosba eltalálni, majd milyen nehéz onnan kitalálni, de sajnos nem tanultam a leckéből. Sőt! Most még azt sem tudom, hol is van a haza. Vajon mit szólna egy pesti, ha azt mondanám neki, hogy Gildo bácsi kocsmáját keresem közel a Csókai várhoz. Remélem el tudjatok képzelni a szitum. Próbálom feleleveníteni a memóriám és úgy megtalálni a helyes utat. Emlékszem, hogy 1317 volt a száma. De itt hiába bolyongok sehol sincs olyan.

Persze ilyenkor senki nem beszel angolul. A sokadik próbálkozásomra találok egy jól öltözött thai fiatalembert aki útbaigazít. 10 perccel később már az 1317-es számú úton robogok hazafelé és hangosan énekelem örömömben a My way-t.:-) Késő este érek haza és hullazsákként fekszem ágyamba.

2013.02.10.

Korai kelés után a ház előtti kőasztalnál reggelizem. A ház előtti udvaron madarak énekelnek és mókusok játszanak. Imádom, ami itt van!:-) Reggeli után az arab kávé készítésének rejtelmeit próbálom megtanulni. Harmadik nekifutásra sikerül. Végre real coffe!:-) Egy sodort cigivel fokozom az élvezeteket. Az étteremben senkit sem találok... A holland párocska érkezik a falu felől. Meghívom őket kávézni és persze nem mondanak nemet! Miközben kávézunk és traccsolunk, megjelenik a házinéni. Nagybátyja tegnap este meghalt. Ma csak este tudunk, majd enni, mert Chiang Maiba kell mennie hivatalos ügyeket intézni. Egy cseppet sem tűnik szomorúnak, látszik a buddhista szemlélet. Ők sem úgy tekintenek a halálra, mint végső állomásra...

Reggeli után a faluba indulok, hogy némi tojást és banánt vegyek. Az újonnan érkezett német párocska is csatlakozik hozzam. Megbeszéljük, hogy ma együtt mászunk. Szuper, ma is lesz kivel mászni! - gondolom magamban. Csak pár percet tudok netezni, de már rohannom is kell vissza, hogy időben odaérjek a falhoz és ne kelljen rám sokat várniuk.

Rohanok a Heart wallhoz, de  párocska sehol. Egyedül egy kínai páros mekeng, de ők is hamar lelépnek. Egyedül maradok, így marad a boulder és az erősítés. Már vagy másfél órája várok, de csak nem jönnek. Fene tudja miért, de úgy érzem, hogy nem is fognak már. Összeszedem cókmókom és elindulok a lenti falakhoz, hátha hozzá tudok csapódni valakikhez. Pár száz méter és meglátom a párocskat, ahogy felfele kajtatnak. Elnézést kérnek és én persze nem haragszom. Kezdjük a mászást!

Mivel idáig másztam, kellően be vagyok melegedve ahhoz, hogy egy nehéz úttal kezdjek. Siker! Nekik a fal egyik legkönnyebb és legszebb útját ajánlom bemelegítésnek. Kettőjüknek van egy beülője. Így amikor ők másznak, nekem kell biztosítani. A fiúcska kezd és elkeserítő mászást produkál. Kb. 6 méter magasra mekengi fel magát, majd fél óra egy helyben vergődés... Beülő csere, a barátnőjén a sor. Életem leglassabb és leghosszabb mászását biztosítom végig.

Kb. másfél óra alatt éri el  a 20 méteren lévő standot. Ezalatt végig egy helyben kell állnom, egyik kezemmel fognom a biztosító eszközt és természetesen figyelnem, hogy a mászópartnerem mit csinál... Nem kicsit vagyok fáradt! Az különösen nem tetszik, hogy folyamatosan németül beszélnek amiből egy kukkot sem értek! Időközben egy négy fős csapat érkezik. Köztük a kanadai lánnyal akivel meg Chiang Maiban találkoztam az első nap. Váltunk pár mondatod és egy holnapi közös mászásra invitál. Egy norvég lány is van a csapatban, aki szintén nagyon kedves. Egyből jobb kedvre derülök. Meg két utat mászom, majd a német párocska ismét az előzőhöz hasonlót produkál. Nem érzem jól magam  a társaságukban...

Mászás végén sietve rohanok le a szikláról, hogy mihamarabb kikerüljek a közegből. Mikor a holland párocska megkérdezi, hogy milyen napom volt, csak két rövid mondattal válaszolok: Never again! Please don't talk about it... Háznézőbe invitálnak és poénokkal derítenek jobb kedvre. A vacsorát is együtt fogyasztjuk el, ami igen hosszúra nyúlik. (kb. másfél óra) Sosem fogom elfelejteni, hogyan keveredtek egy autósüldözésbe és menekültek 250-nel (Subaruval) a rendőrök elől a német autópályán. Őrült egy story...:-) Későre jár és a kapukat is bezárták, így a mai falu járat elmarad. Este rövid jóga és meditáció után ágyba fekszem és hamar elalszom...