2013. október 21., hétfő

Annapurna 4

2013.10.16. (9. nap)

Szóval az esténként közös helyiségben, a napközben tv szobaként funkcionáló teremben töltöttük kb. 12 külföldivel közösen az éjszakát. Sajnos a megérzésem beigazolódott és nem volt csendes éjszakánk. Valaki egész éjjel felváltva nyuszogott és horkolt, Így lehetetlenné téve számomra az alvást. A hangzavar ellen a füldugó sem ért semmit, így kénytelen voltam utolsó dobásként az mp3 lejátszóm bevetni. Szerencsére a közepes hangerő már elég volt hozzá hogy elnyomja a külső zajokat, ellenben így az alvás is igen nehézkes volt. Jó ha 1 órát aludtam az éjjel...


2013.10.17. (10. nap)

Hajnali 5-kor kászálódom ki hálózsákomból. Összekaparom magam és míg megreggelizünk, teát főzök a csapatnak. Gyors készülődést követve együtt vágunk neki az utolsó kaptatónak, ami az 5416 méter magas hágóra vezet. Odakinn mindent hó és jég borít, de úgy döntök, hogy továbbra sem használom túrabotjaimat. Szeretnem ha sikerülne az egész kör ezek nélkül. A tábort elhagyva a csapat kétfelé oszlik. Én a magam tempójában, viszonylag gyorsan haladok felfelé és 1,5 órával később már a hágón vagyok. Még van szerencsém az északi 6-7 ezer méter magas hegyeket megcsodálni, de sajnos az idő hamar borúsra és szelesre fordul. Míg Tibiék felérnek, a hágón levő tea shopban próbálok felmelegedni. Elkészülnek a közös fotók, majd újból előre sietek a lefelé ereszkedés közben. Viszonylag széles ösvény vezet lefelé és ezen az oldalon már a jég sem nehezíti meg a dolgomat. Nagy siettemben nem számolok a lejtmenet hosszúságával és ennek eredményeképpen az utolsó 20 percet sántikálva gyaloglom végig. Sajna a térdeim a gyenge pontjaim és úgy tűnik ez már túl sok volt nekik...

Lent egy kis étteremben várom be Tibiéket. Mikor meglátom a láthatáron bicegő bátyámat, csak mosolyogni tudok magamban. Na már ketten vagyunk... Innen már közösen bicegünk el Muktinathba. Itt már járnak buszok és jeepek, melyek összekötik a kisebb településeket Pokharával. A táj pont olyan mint Ladakhban. Széles völgyek, hatalmas sziklák és kopár hegyek. A kis falvakat itt is szinte kizárólag buddhisták lakják. Muktinathbol busszal robogunk Jomsonba, Mustang régió fővárosába. Az úton több nepáli sráccal is szóba elegyedünk. Valahogy mindegyikük a segítségünkre akar lenni a Pokharába való eljutásunkkal kapcsolatban. Végül a két "gyanús" srácot lepattintjuk és két szimpatikus sráccal folytatjuk utunkat. Jomsonba kb. 5 órakor érkezünk meg. Átsétálunk a városka túlsó végén lévő pályaudvarra, de a pénztárak már zárva vannak.

A nepáli srácok biztosítanak afelől, hogy holnap reggel nyitásra ott lesznek a pénztárnál és helyieknek szóló árakon elintézik buszjegyeinket. Mustangban (mint majdnem mindenhol Nepálban) mindennek 3 ára van. Pl: Buszjegy Muktinathból Jomsonba, nepalinak 300, indiainak 400, külföldinek 710 rúpia. Ezzel természetesen egyáltalán nem értek egyet és sokszor hangot is adtam véleményemnek, persze hiába...) Az estét egy közeli szállodában töltjük. Tibivel vacsira Yak steaket eszünk, amitől egyikünk sem volt elragadtatva... Vacsi után néhány percet sikerül beszélnem édesanyámmal és pacsirtámmal, lefürdök forró zuhannyal, majd álomba szenderülök...


2013.10.18. (11. nap)

Hajnali 5. Ébredés megint. De jó lenne végre kialudni magam... Na talán majd ma este, ha elérjük Pokharat. Gyorsan összecsomagolunk és megreggelizünk, majd a pályaudvarra megyek, hogy megnézzem, önjelölt segítőink mire jutottak. Persze a pénztár még zárva és Ők sincsenek sehol. Visszamegyek a hotelbe és egy finom leszúrássa ébresztem segitőinket. Mire összekaparják magukat, már nem marad hely a Beni-be induló buszra. Marad a B. terv, miszerint előbb Ghasaba, onnan Benibe és onnan megyünk Pokharaba... El akartuk kerülni az átszállásokat, de ezt most nem ússzuk meg. (Ahogy a külföldiekre szabott buszjegyárat sem.)

Ghasaba zötykölődve Tibinek egyszer csak egy ötlet pattan ki a fejéből. (Igaz az ötlet már régebben is megfogalmazódott benne, csak az utóbbi napokban vetettük el.) Az út során ismét sűrű dzsungellel és vízesésekkel tarkított táj újra meghozta a kedvet a túrázásra. Ghasaból elvileg egy 3 napos túrával meg lehet toldani az Annapurna kört és most erre próbálja rávenni a csapatot. Petra hajlik a dologra, de én már túlságosan beleéltem magam a Pokharai lazításba. Végül abban maradunk, hogy én folytatom az utam busszal, míg Ők túráznak és majd Pokharaban találkozunk. Ghasaban elbúcsúzunk egymástól, majd felszállok a Benibe tartó járatra, ezzel megkezdem életem legkalandosabb buszútját.

Az öreg Tata gyártmányú buszban közvetlenül a sofőr mellett foglalok helyet, így az egész út során tökéletes rálátásom.van az útra és sofőrünk bravúros manővereire. Már az idáig vezető úton is többször emlegettük, hogy az utazás egy hullámvasúttal is felér, de ami most következett, az minden eddigi buszutamat felülmúlta. Képzeljétek el, hogy milyen manőver lehet az, amikor már a helyiek is sikítoznak! A földes-sáros úton nem csak óriási kátyúk, sziklák, pocsolyák, patakok vannak, amiket már úgy ahogy megszoktam Ladakhban. Itt a a hatalmas gödrök úgy helyezkednek el, hogy a buszt oldal irányba megdöntik és csak Istennek hála nem döntik fel. A legijesztőbb szituáció az volt, amikor egy ilyen megdőlt pozícióban még be is ragadtak a kerekek. Számomra egyébként felfoghatatlan, hogy nem törtek ki azok az agyon strapált kerekek... A csodával határos módon végül mégis elértük Benit. A 73 km-t 9 óra alatt tettük meg, ezzel megdöntve laoszi lassúsági rekordomat. :-)

Beniben úgy döntök, hogy elég volt a zötykölődésből mára és itt töltöm az éjszakát. Egy szép kis szobát veszek ki és merülésig püfölöm telefonomat. Sötétedés előtt kicsit körbejárom a koszos városkát és egy utcai árusnál Chuley-t vacsizom szamószával... Este végre egy hatalmasat alszom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése