Lehtől a csúcsig és vissza

2013.08.30.

Reggel frissen és üdén sétálok ki a 8 órakor induló buszomra. Út közben egy német sráccal, Konráddal ismerkedem meg, aki szintén a Kangrit szeretné megmászni guide és mindenféle külső segítség nélkül. Akárcsak Én. A Stok faluig (kb. 3500 méterrel van a tengerszint felett.) vezető kb. egyórás úton jó hangulatban beszélgetünk. Abban maradunk, hogy az 5000 méteren lévő alaptáborig együtt túrázunk fel, aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Indulás előtt még egy tea és a reggeli péksütik, majd kezdődhet a kb. 6 órás egyenletes felfelé menet néhány rövidebb kaptatóval tarkítva. Az úton legelésző dzó-k melett sétálunk el. A hatalmas állatok a Yak és a tehén keveredéséből jöttek létre. Konrád erdészmérnök és hegymászó mivolta hamar megmutatkozik. Könnyedén és igen gyorsan halad felfelé és Én alig bírom tartani Vele a lépést. Egy hatalmas kiszáradt folyómeder ingó kövei alaposan megtornáztatják bokáimat. A táj most is gyönyörű. Bíbor színű fodros sziklák ameddig a szem ellát.

Délután 3-kor pillantjuk meg az alaptábort. Elsőre a hollentali parkoló jut eszembe, annyi itt a sátor. Gyorsan keresek néhány üres m2-et és felállítom Én is otthonkám. A közös büfé sátorban omlettet eszem rizzsel, majd később előkerülnek az instant tésztáim is.:-) Konráddal 6 órakor abban maradunk, hogy ha az időjárás engedi, ma éjjel csúcstámadás. Hajnali 00:45-re húzom fel az órám.

2013.08.31.

Az ébresztőre katonásan pattanok ki a hálózsákból. A sátorból kipillantva gyönyörű csillagos éjszakában gyönyörködöm. Nincs mese. Itt az idő. Menni kell. Összepakolom holmimat és ideiglenesen a sétort is lebontom, hogy túrabotjaim magammal tudjam vinni. ( A túrabotok egyben sátram tartó elemei is.) Konráddal és még néhány sráccal a közös büfésátorban találkozom. Letolok egy üveg kólát, egy energia szeletet és némi aszalt gyümölcsöt, majd egy guide által vezetett csoportot követve elindulunk a vak sötétben.

Az első szakasz 3 meredek morena jellegű domb megmászásából áll. A lassú tempó és a pehelykönnyű táskának köszönhetően egy cseppet sem vagyok fáradt. A következő szakasz egy óriási gleccser. Meg sosem láttam.ekkora gleccsert ilyen közelről. Itt találkozom először némi hóval is. A gleccseren való átkelés is könnyed sétának nevezhető. Egyedül a hasadékoknál (2 vagy 3 volt.) kell odafigyelni, nehogy belecsússzon az ember.

A gleccser után jön a végső, egyben legnehezebb szakasz. Ekkor kb. 5400 méteren lehetünk. Előttem egy meredek sziklás hegyoldal. Átlagosan kb.  2-3 nehézségű lehet. A fázás tünetei itt jelentkeznek először. Konkrét remegés vagy fagyásról nincs szó, csak érzem, hogy talán kevés a vékony kesztyű, amit hoztam. Előbb Konrád, majd Én is leválunk a lassú csapatról, bízván abban, hogy a gyorsabb tempó egy kis meleget is ad. Ahogy egyedül botorkálok felfelé a meredek hegyoldalon, egyre jobban fagynak el ujjaim. Már egy ideje csak égő fájdalom érzete gyötör. Az utolsó egy órában minden méter egy küzdelem. Többször megfordul a fejemben, hogy feladom, de ekkor valami mégis továbblendít az aktuális nehézségen. Mostanra teljesen kimerültem és a lefagyott ujjaim mellett az általános közérzetem is a romokban hever. A csúcson lobogó imazászlókat meglátva elönt az adrenalin és az utolsó néhány méteren felrongyolok.

Kiáltanék, de csak zokogni tudok. Kell néhány másodperc, mire felfogom, hogy megcsináltam. Igen, fent vagyok, nincs tovább.  Egyszer csak két ladakhi guide siet hozzám. ( Gondolom látták, hogy nem vagyok a legjobb passzban.) Lehúzzák rólam a kesztyűt és masszív dörzsöléssel (Ami igen fájdalmas volt.) indítják be újból a vérkeringést. Ezután egy apró kézmelegítő bigyulát dugnak a kesztyűmbe és ezzel megmenekül a haza. Percről percre eltűnik a fájdalom a kezemből és ezzel a közérzetem is fokozatosan javul. Az időközben felbukkanó nap sugarai is isteni ajándékot jelentenek számomra.

Lassan elindulok lefelé a meredek hegyoldalon. A tempóm szuper lassú és minden mozdulatomra maximálisan odafigyelek. Tudom, hogy egy rossz lépéssel az életemmel fizetek és azt is, hogy a hegymászó balesetek 70%-ban lefelé jövet történnek. Hiába a lassú tempó és a hideg, kesztyűmben a kézmelegítő rendületlenül ontja a meleget.( Köszönöm ladakhi srácok!) A gleccserhez érve már 100% tudom, hogy nem eshet bajom és biztosan visszaérek. A morenaról egyenesen a büfésátorba esem be, ahol alaposan bereggelizem. Omlett + csapati, lekváros csapati, tea. Mostanra minden bajom elmúlt. Persze hulla fáradt vagyok, de sem a fagyásnak sem a rossz közérzetnek semmi nyoma. Konráddal 1 órás pihenőt beszélünk meg mielőtt visszaindulnánk Stok faluba.

Persze egyikőnk sem bír aludni. Összepakoljuk motyónkat és verőfényes napsütésben, végigbeszélgetve ereszkedünk vissza mászásunk kiindulópontjába,  a stoki buszvégállomásra. 14:00 van.

Pontosan 29 órával ezelőtt indultunk el erről a pontról. Az eredetileg 3-4 naposra tervezett mászást alaposan lerövidítettük, bár úgy gondolom Konrád a kezdettől fogva valahogy így képzelte el. Ha nem tévedek, ezt a hívjak alpin stílusnak. Nincsenek alaptáborok és többnapos aklimatizációk. Ez amolyan Blitzkrieg. (villámháború) Tagadhatatlan német stílus. :-) Felrongyolás a csúcsra, majd vissza.

Stok hiába 20 km Lehtől, ha nincs busz, csak 4 óra múlva. Kénytelenek vagyunk megfizetni a "méregdrága" taxit. Ez fejenként 170 rupiát jelent. Lehben érzékeny búcsút veszünk egymástól Konráddal és kölcsönösen meghívjuk egymást kis hazánkba.:-) Legyűrök egy pizzát törzshelyemen, majd egy netkávézóból hívom az otthoniakat. Elmesélem az elmúlt két nap élményeit és megnyugtatom Őket, hogy több ilyen vállalkozásom nem lesz mostanában. Este már csak egy alapos fürdésre marad erőm, mielőtt bedőlnék az ágyikómba...

Sziasztok!