10+2 nap Vipassana meditáció

Hol is kezdjem!? Olyan távolinak tűnik a 19-i beköltözésem... Azért megpróbálok valahogy visszaemlékezni és papírra vetni élményeim.

A piszkos szállásom elhagyva egy városi kisbusszal 10 rúpiáért (35 Ft) a megbeszélt találkozóhelyre robogok, ahol rögtön egy riksába szállok, hogy a központ területére szállítsanak. Úgy látom a vendégek többsége indiai származású, csak néhány külföldit vélek felfedezni a sokaságban. (Később megszámoltam, 40 férfi és 30 nő vett részt a tanfolyamon.) Kitöltöm a formanyomtatványok halmazát, telefonom, értékeim és okmányaim "trezorba" helyezem, majd megkapom a szobaszámom. M-20. Mától itt fogok lakni Roberttel, az amerikai kutatóval közösen. A szobába lépve első benyomásunk, hogy egy börtön lakói vagyunk. Az ablakon rácsok, az ajtó csak kívülről zárható, a berendezés pedig két dögnehéz vaságyból és két fogásból áll. Szerencsések vagyunk, így van saját fürdőszobánk, ahol kedvünkre lubickolhatunk egy vödör hideg vízben és élvezhetjük az angol wc csodáját.:-) A tisztaságra viszont egy szavunk sem lehet! Nem várt tisztaság, még a wc kagyló környékén is! Miután elfoglaltuk szállásunkat és megismerkedtünk egymással, már hangzott is a gongszó, amely az első előadás kezdetét jelezte. Itt újból elhangzottak az addigra már jól ismert szabályok ( Csak hogy néhányat megemlítsek: Mostantól 29-ig mindenféle kommunikáció tilos, még a szemkontaktus is. Egyedül a tanárommal beszélhetek. A napi órarendet következetesen be kell tartani. A meditáció alatt törekedni kell arra hogy ne zavarjuk a többieket. Stb...), a holnaptól életbe lépő napirend (fotó mellékelve.) és bemutatták, mi is a Vipassana meditáció. Lefekvés előtt a közös meditációs teremben (Ahol egyébként időnk nagyrészét töltöttük.) a gyakorlatban is megpróbáltuk elsajátítani az első lépéseket.

04:00 Gong hangjára riadok legmélyebb álmaimból. A tanársegédek ezután egy csengővel is körbejárják a szállásokat, hogy mindenki biztosan felébredjen. Fél órám van magamhoz térni, mire megkezdődik a reggeli 2 órás meditáció. A küzdelem a fáradtsággal és álmossággal szinte minden energiám felemészti. Ezekben a reggeli órákban szinte alig tudtam koncentrálni a "feladatra", ami az első napokban légzésünk megfigyelésére fókuszált. A részletekbe nem mennék bele, mert akkor kisregényt írhatnék...:-) A reggeli menü némi magvas csirából, egy gyümölcsből, egy pohár tejből ( A meleg tej cukorral felturbózva volt a kedvencem.) és egy levesből állt. ( A leves általában az előző napi ebéd maradékának hígított változata.)

Az ezt követő pihenő időt mindig alvással töltöttem. Ez azt hiszem nagy hiba volt. Ugyanis a kb. 45 perc alvásból való felriadástól csak még fáradtabb lettem. Ezután újabb meditációs órák következtek, lehunyt szemmel törekedvén a mozdulatlanságra és az aktuális feladatra koncentrálásra. Az ebéd pont annyira volt ízetlen, mint amennyire bőséges. Kedvemre meríthettem tálcámra a natúr rizst és csapatit, amihez mindig valami furcsa zöldség kutyulék és egy leves párosult. Szerencsénkre sóval és cukorral is ízesíthettük az ételeket, bár csodát nem műveltek.:-) Ezután 1,5 óra alvás ismételten.:-) A délutáni meditációkat már sokkal jobban viseltem. Addigra sikerült kipihennem és összeszednem magam annyira, hogy tudjak koncentrálni. Este 7:00-8:30-ig rendszerint egy angol nyelvű előadást hallgattunk meg a Geonka féle vipassana meditáció megalapítójától. Itt részletesebben megismerkedhettünk az aznap elsajátított technikával és egyéb tanításokkal. (A vipassana meditációt Buddha fejlesztette ki, ezért sok párhuzamot lehet vonni közte és a buddhista tanok között. Tucatjával gazdagodtunk ezekkel az értékes tanokkal.) A vetítés után már csak egy rövid meditáció volt a 21:00-as lefekvésig. Furcsa, de az elalvás ilyenkor ment a legnehezebben. Mintha a hétköznapi alvásoktól kicsit felborult.volna a bioritmusom. Az egész napos ülés okozta fizikai fáradtság ellenére agyam még csak most indult be igazán.

A külvilág szinte teljes kizárása, az egész napos ülés, az ízetlen ételek és a reggeli kelés rendesen próbára tettek. A 6-7. nap környékén többször megfordult a fejemben az is, hogy feladom. Addigra teljesen kimerültem és mindennél jobban vágytam arra, hogy egy jót egyek és végre kialudjam magam. Szerencsére sikerült legyőznöm a kisördögöt...:-)

A 10 nap alatt úgy érzem sikerült betekintést nyernem a vipassana meditáció világába és ezzel egyúttal újabb lépéseket tettem meg azon a bizonyos ösvényen. Az ösvény, ami a  megvilágosodáshoz, azaz az üdvözüléshez vezető út. Bizony ez ez esetben sem volt kéjutazás. Továbbá megszereztem azt a tudást, melyet ha bölcsen kamatoztatok és kitartóan gyakorlok a mindennapi életben sikerül megszabadulni a vágyódások okozta szenvedéstől, sikerül egy boldog, harmonikus és szeretettel teli életet kialakítanom.

Az egész ázsiai utazásom megkoronázta a  Tibetben eltöltött kb. 2 hónap és ez a kurzus lett koronám ékköve. Rengeteg gondolat és tanítás, ami az út során felgyülemlett bennem, úgy érzem a napokban kristályosodott ki igazán. A tibeti magányosabb trekkingjeim során voltak hasonló "ráébredéseim" a dolgokra, de itt ez sokkal nagyobb mennyiségben és intenzívebb formában történt. Ezek a ráébredések minden bizonnyal a csendnek és a belső békének köszönhetők. A csendben ott lakozik a felsőbb erő és ha elég nagy bennünk a csend és éles a tudatunk, meg fogjuk hallani az üzenetet.

Köszönöm neked drága Isten, hogy itt lehettem!

Sziasztok!

Ui: 

1. 

Amennyiben bármilyen jellegű kérdésed lenne a tanfolyammal kapcsolatban, bátran írj mailt! g.abonyi@gmail.com Illetve temérdek anyagot találsz a neten, ha rákeresel a "geonka vipassana" kulcsszavakra...

2.

Minden bizonnyal október 1-én indulok Nepálba, ahol október 7-én végre újra látom testvérem és kedvesét!!!:-)

Leh-Manali-Dehradun

A következő bejegyzésben az elmúlt 3 nap embert próbáló utazásának élményeit próbálom megosztani veletek. Nincsen könnyű dolgom.:-)

Mint kiderult Leh és Manali között már nem járnak az állami buszok, csak a magánszemélyek szolgáltatásai vehetők igénybe. Egy indiai csapattal egyezem meg. 1500 rs (5388 Ft) A kisbusz 21:30-kor indul Lehből és elvileg 17:00-ra er Manaliba. Utolsó napom a fájó búcsúknak szenteltem. Körbejártam a törzshelyeim és meglátogattam haverjaim. Az indulás előtti órákban kettős érzések dúlnak bennem. Egyfelől a meditációs tanfolyam okozta boldogság, másfelől a szomorú tény, hogy el kell hagynom hozza Ladakhot, a helyet, amit úgy megszerettem. (Ázsiai utazásom során messze a legjobban!)

Az indulás napján este 21:00-kor érkezem a poros parkolóba. A csapat azzal fogad, hogy egy másik busszal kell utaznom és csak hajnali 1-kor indulunk. Mit kezdek addig magammal?! Gondolom magamban. Megmutatják a kisbuszt, melyből dől ki a hasisszag. Sofőröm Manali-i lakos és arrafelé igencsak közkedvelt dolog a hasis szívás... Hogy ne kelljen 4 órát az utcán várakoznom, bekéretőzöm a kisbuszba és indulásig a sofőr társaságában próbálok aludni. Mire mindenkit összeszedünk és elindulunk, hajnali kettőt üt az óra. A 12 üléses kisbuszban pont 12-en utazunk. (4 izraeli, 6 indiai, 1 magyar + sofőr) Ahogy elhagyjuk Leh-t és megkezdjük a felkapaszkodásokat a hágók sorara. Odakint röpködnek a mínuszok és sofőrünknek hála ( Egész úton lehúzott ablakkal vezet.) a kisbuszban sincs sokkal melegebb. (A lehúzott ablak a hideg levegő mellett a port is beengedi, amitől szép fekete réteg keletkezik arcomon és ruhámon.) Míg én télikabátban és két nadrágban utazom, Ő egy pulcsiban és farmerban sem vesz tudomást a hidegről. Sofőrünk őrült tempójának köszönhetően nagyon jól haladunk. 13:00-kor már Keylong városkán haladunk át és 15:00-kor az utolsó megállónknál pihenünk. Már csak egy hágó és végleg búcsúzom a kopár tájtól. A  túloldalon már az Alpokot idéző fenyőkkel borított, vízesésekkel tarkított hegyoldalak várnak. Az út minősége itt a legsiralmasabb. Sártenger, hatalmas gödrök és mindenhol útépítések nyomai.

Ezen a szakaszon kb. 40 km-t teszünk meg 2 óra alatt... A hágóról lejövet már ismét eszeveszett tempóban kanyargunk. Szememet szinte "elvakítja" a mindent beborító zöld. GYÖNYÖRŰ! Míg lefelé tekergünk, szememet a siklóernyősök seregén legeltetem. Eszembe jut nyári kalandom, mikor barátaimnak köszönhetően Én is belekóstolhattam ebbe a csodálatos sportba.

Este 18:00-kor érkezünk meg a nyüzsgő Manaliba. Persze azonnal ellepnek minket a hiénák. Mivel ismerem a járást és azt is tudom, hova akarok menni, könnyedén lerázom őket. A hiénák között kiszúrom szállásadómat, aki azonnal a segítségemre siet. Felajánlja, hogy a buszpályaudvaron kiállja helyettem a sort (buszjegy vásárlás a holnapi Dehraduni járatra) így egyenesen felroboghatok a szállásra. Fent már az ismert személyzet széles mosollyal és a legmelegebb fogadtatással vár. Ígéretüket megtartva a múltkori áron 200rs (720 Ft) a második szinten kapok szobát. Innen gyönyörű a panoráma és a szoba is sokkal színvonalasabb. Miután életjelet adok szeretteimnek és megvacsizom, hamar ágynak dőlök, hogy kipihenjem magam...

Másnap 8 körül mászom elő az ágyamból. Kimosom a ruháim, megreggelizem, netezem, majd lesétálok a könyvesboltba, hogy még egyszer megköszönjem a 1,5 hónappal ezelőtt kapott tanácsot és sok sok infót. A délután hamar elrepül. Szállásadóm felajánlja, hogy mocijával levisz a pályaudvarra és segít megkeresni buszomat. Kisse meglepődöm, mikor a már jól ismert szakadt, acél busz előtt állunk meg. Ezzel a Dehradunig?! Ez kemény lesz... Na mindegy, most már nincs visszaút.

Hátizsákom kikötözöm a tetőre és pontban 18:30-kor elhagyjuk Manalit. A kezdeti reményeim, miszerint már nem lesz több felszálló Dehradunig, hamar szertefoszlanak. A busz bárhol megállt, ahol integettek neki és Himashal-Punjab-Uttarkhand állam útba eső összes falucskájába betért. Szerencsére az egész úton volt ülőhelyem, de ezek az ülések cseppet sem kényelmesek hosszú távon. Kb. 1 óra út után egy nyüzsgő városka pályaudvarán ácsorgunk. A tetőn nagy a mozgolódás, úgyhogy az ablakon keresztül felkapaszkodva többször ellenőrzöm táskámat. Az utolsó kinézéskor meglepődve látom, hogy nincs a helyén. Egy indiai pasas pakolászik a tetőn és azzal nyugtat, hogy Ő rögzíti a csomagokat. Ekkor a sofőr is felkapaszkodik és mintha mindenkit rendre teremtene...

Elindulunk a busszal, de bennem még mindig rossz érzések vannak a csomagommal kapcsolatban. Valami bűzlik itt. Azt hiszem a pasas cseppet sem árú rögzítő volt, sokkal inkább egy tolvaj. Vajon mit lophatott el a táskámból? Kis szerencsével megtalálta a fényképezőm és az órám is. Esetleg a hálózsákom? Kis idővel megbarátkozom a gondolattal, hogy esetleg több mindennel is megrövidítettek. Azzal nyugtatom magam, hogy minden anyagi "vagyon" csak hozzáláncol anyagi világunkhoz és nehezbíti szellemi fejlődésem. Azt hiszem jól meg leszek a méregdrága óra és a fényképező nélkül is. Gondolatban magam elé képzelem a pasast és imádkozom érte, hogy jó útra térjen. A következő hosszabb megálló csak órákkal később jön el. Itt felmászom a tetőre és bebizonyosodnak megérzéseim. A táskám nyitva, a cuccaim szanaszét dobálva. Kínomban hangosan nevetek, de belül valami egészen fura érzés kerít hatalmába. Megloptak. A személyes cuccaim szanaszét. Még sosem történt velem ilyen. Talán ideje volt ezt is megtapasztalnom?! Elkezdem felmérni a károkat. Legnagyobb megdöbbenésemre a már félig meddig teljesen tönkrement esőkabátomon és a tesómtól kapott bicskámon kívül minden megvan.

Innentől kezdve nemigazán alszom az úton. Minden megállónál lehetőség szerint leszállok a buszról, ellenőrzöm és folyamatosan szemmel tartom a csomagom. Ahogy feljön a nap, már könnyebben viselem a küzdelmet az álmossággal, viszont helyette küzdhetek az óráról órára kényelmetlenebb üléssel. Az alpesi hegyeket felváltja a Laoszt idéző dzsungellel borított, sziklás, dimbes-dombos táj. Az utakon páviánok rohangálnak. Jó sok lehet belőlük errefelé. Dehradunba végül délelőtt 11-re érkezünk meg.

Riksába ülök és egy közeli lepattant szállodában veszek ki szobát. 600 rs (2155 Ft) A szoba pici és koszos, de egy éjszakára jó lesz. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy további kőröket fussak. Egy közeli kifőzdében megebédelek (3 fele zöldség + 3 roti = 30rs, 110 Ft), majd ledőlök és átalszom a délutánt. Este vacsizni indulok, de a délutáni hely zárva van. Egy másik kajárdát találok, ahol mennyei momokat eszem kólával. A városban egyébként ritka látvány lehet a fehér ember. Szinte nincs olyan ember, aki ne bámulna rám. Eddig még sosem éreztem magam emiatt zavarban, de ez már tényleg sok. Persze vannak kedvesek gesztusok is, amikor integetnek és köszönnek, vagy megpróbálnak kommunikálni velem. Utóbbi sajnos nagyon nehéz itt. Mintha errefelé nem igazán használnák az angolt.... Este megírom a blogom, majd mély álomba zuhanok.

Holnap kezdődik a meditáció! :-)

Sziasztok!!!

Sziklamászás Ladakh gránit tömbjein

Lehi hétköznapjaim a szokott ritmusban telnek. Korai kelés, olvasgatás, internet a városban, beszélgetés a haverokkal stb stb... A minap az egyik iroda ajtaján egy plakáton akadt meg a szemem. Gravity boulder cafe felirat és egy mászófal a kepen. Van mászófal Lehben és én idáig nem tudtam róla?! Azzal a lendülettel indultam el a terembe. Az eldugott helyiségből fülbemászó konga es vuvuzela ( Ausztrál benszülöttek fúvós hangszere.) hangja szűrődik ki. Odabent 3 srác teljes transzban zenél és egy negyedik tag mászik a picinyke műfalon. Egy kis idő elteltével észrevesz a tulajdonos, hellyel kínál és az újonnan kiépített mászóutakról mesél. Számítógépen néhány fényképpel fokozza kíváncsiságom. Lehtől csupán 20 km-re szinte teljesen szűz gránit tömbökön lehet mászni?! Stefan, aki eddig a falon lógott valószínűleg fél füllel hallotta miről beszélgetünk, mert azzal az ajánlattal lép oda hozzám, hogy ha akarok holnap csatlakozhatok hozzá. Ő is szeretne mászni, de nincs partnere. Nem sokat gondolkodom az ajánlaton.:-)

Masnap reggel 8 órakor találkozunk a mászóterem elött. Stefan egy rozoga 125-ös mocival érkezik, melynek állapotát egy félholt zombihoz tudnám hasonlítani. A vakolat mállik róla, fura.hangokat ad ki és bármikor végleg megadhatja magát.:-) Felpattanunk a mocira és szép nyugiban a sziklákhoz robogunk. Egy nagyobb indiai csapat épp a mászás rejtelmeibe kap beavatást érkezésünkkor. Egy részük azonnal megrohamoz minket és gyermeki kíváncsisággal tapogatják végig felszerelésünket. Mivel az utakról semmilyen információnk sincs, szemre választjuk ki a Nekünk szimpatikus és remélhetőleg teljesíthetőket. A szuper sima gránit tömbök nagy kihívást jelentenek számunkra. Ezidáig sosem másztam ilyen kőzeten. Az enyhén befelé dőlő falon milliméterben mérhetők az apró göcsörtök, melyekbe kapaszkodni próbálok. A lábunknak szintén a semmin kell megállni és bízni abban, hogy a következő lépésig tartani is fog. A mikro fogások és lépések maximális koncentrációt és egyensúlyozást igényelnek. A sima táblákat itt ott egy-egy repedés tarkítja. A keskeny repedéseken ugyancsak viszonylag új stílust, az ujjaimat ékként történő alkalmazását, ujjék ( finger jam) kell bevetnem.

A perzselő napsugarak 4 út mászása után elviselhetetlenné teszik a folytatást. Stefannal egy csai mellett egy másnapi kaland terveit szövögetjük. Holnap reggel indul a kb. 150 km távolságra lévő Pangong tóhoz félholt mocijával és nagy örömömre arra kér, hogy tartsak én is vele a kalandban. Miért is ne tartanék!? Imádom a kalandokat és a kínai határ menti Pangong tavat is szívesen meglesném. Az utazás egyetlen feltétele a meditációs suli. Amennyiben visszaírtak, akkor mihamarább el kell utaznom Lehből. Visszadöcögünk Lehbe és egy netkávézóban lecsekkolom leveleim. Szívem elönti a forróság, mikor a meditációs suliból kapott levelet olvasom. 19-én délután kettőkor szeretettel varnak... Örömömben majd ki ugrom a bőrömből. Stefannal közlöm a híreket és egy esti közös vacsit egyeztetünk. Miután Évivel, Anyával, tesómmal és barátaimmal is megosztom élményeim, otthon lecsutakolom magam és végig gondolom hogyan is tovább. Az elkövetkezendő napok kissé fel fogjak gyorsítani lelassult életem, de talán megmérkőzöm velük valahogy...

Stefannal 7-kor találkozunk a városban. Először a csai teázó helyemre megyünk, ahol német barátom a muszlim boltosokkal parázs vitát folytat a Korán tanításairól. Innen egy tibeti kisvendéglőbe megyünk, ahol zöldséges tésztát vacsizom. Vacsi mellett egész komoly beszélgetés bontakozik ki. Mindketten megnyílunk és a felszínes poénok után mélyebb vizekre evezünk... Kicsit később sörözni támad kedvünk, amit a helyi törvények hiúsítanak meg. 1. Közterületen nem lehet alkoholt fogyasztani. 2. A boltokban nem lehet sört vásárolni. 3. Pénteken SEHOL nem lehet sört vásárolni. :-) Még rovunk néhány kört az utcákon, majd nagy öleléssel búcsúzunk egymástól. Úgy érzem a rövid idő ellenére Stefannal is jó haverok lettünk és bízom benne, hogy útjaink hamarosan újból találkoznak...

Találkozás Gáborral és egy Lámával

2013.09.09.

Reggel a 6:30-as kelés ellenére friss és üde vagyok. Az ágyban alvás varázsa.:-) Reggeli után elolvasom Máté evangéliumát és megpróbálom tudatosítani Jézus tanításait. 10 körül indulok el a városba netezni. A meditációs központból semmi hír, de Gáborral sikerül egy 11 órási találkozót egyeztetni a muszlim templom előtti téren. Összeölelkezünk, mint két jó barát és egy kifőzdében osztjuk meg egymással élményeinket és, hogy ki-merre tart. Gábor sajnos holnap reggel repül Delhibe, hogy onnan tovább utazzon Varanasiba.:-( Na de ne búslakodjunk! Inkább örülök a nagyszerű magyar társaságnak és élvezem, hogy újra a saját nyelvemen beszélhetek, oszthatom meg Ladakh elbűvölő varázsának minden részletét. Gábornak egy-két hivatalos elintéznivalója akad, amiben megpróbálok a segítségére lenni. A legviccesebb az indiai posta.:-) 4 db sálat cipős dobozba tettünk és a dobozt megcímeztük.

A postán Ladakh népánek egy nem túl szimpatikus arcát, a pofátlanul tolakodót mutatja be. Mire valami csoda folytán a pulthoz keveredünk kiderül, hogy a csomag nem felel meg az előírásoknak. Felvilágosítást kapunk. Kizárólag fehér szín, az anyaga pedig szövet legyen. Egy szabóhoz sietünk aki gond nélkül készít nekünk egy tasakot, melyet gondosan elvarr minden oldalról. Ezután már csak fel kell címeznünk, a pultban számítógépre rögzítenek néhány adatot és kész. A csomag feladási költsége egyébként potom 300 rúpia (1060 Ft) volt és kb. ugyanennyi grammot nyomott. A nap folyamán még több helyre elkísértem Gábort. A rohanás kicsit szokatlan volt számomra, de ennek ellenére nagyon élveztem a napot. Este ismét baráti öleléssel búcsúztunk el egymástól...

2013.09.10.

Reggel ma is korán ébredek. Ma a Próféta című könyvből mazsolázom a városba indulásom előtt. Khalil Gibran remek művével egyszerűen nem tudok betelni. Számtalanszor olvastam már, de úgy érzem sosem elég.:-) A netkávézóban ellenőrzöm leveleim. Sajnos még mindig semmi a meditációs központból. Mivel az idő egyre jobban szorít (Legkésőbb okt. 7-re Kathmanduban kell lennem tesómék fogadására.) úgy döntök, hogy másik iskola után nézek, hátha ott sikerrel járok. Hamar találok is egy tökéletes vipassana központot Dehra Dunban, a nepáli határ közelében. Egy 10 napos tanfolyam 19-én indul és 30-ig tart. Tökéletes! Elolvasom a szabályzatot és kitöltöm a formanyomtatványt. Már csak egy visszaigazolást kellene kapnom és indulok is.:-) Nincs más hátra, mint türelmesen várni.

Miután skypolok szeretteimmel a napot kajálással és szuvenírek vásárlásával töltöm. Mivel elég jól ismerem a várost, azt is tudom mit, hol és mennyiért érdemes megvenni. Egy kifőzdében legnagyobb örömömre felfedezem a lángos helyi változatát a chuley-t. ( Valahogy így írják....) A 70 rúpiás (245 Ft) menü 2 lángosból, 1 adag daalból (lencse), 1 adag krumpliból, 1 adag házi joghurtból és némi fűszeres zöldségből áll. Ez aztán az olcsó és laktató ebéd!:-) Este egy kellemes meditáció után az újonnan kapott könyveim közül a Mennyei prófécia olvasásába kezdek bele. A regénybe szőtt tanítás igazán izgalmas olvasmánynak tűnik, csak úgy falom az oldalakat...

2013.09.11.

A 6 órási kelésen már meg sem lepődöm. Reggeli után folytatom a Mennyei prófécia olvasását. Attól eltekintve, hogy nem tudok 100%-ban egyetérteni a könyv tanításaival, úgy érzem az elolvasása csak a javamra válik és a fejlődésem szolgálja. A városba ma is 11 körül indulok el. Ellenőrzöm leveleim és néhány percet skypolok kedvesemmel és Anyával. A helyi srácoknak köszönhetően egy tucat megzenésített mantrával gazdagszik telefonom tárhelye.:-) A mennyei békességet árasztó mantrákat később egész nap dudolászom.:-)

Ebédre most is lángos menüt eszem, majd csait szürcsölök a szokott helyen, a szokott haverokkal. Baldiv, a "csai király" átadja teája titkos receptjét és azt is hol szerezhetem be a hozzávalókat. A prémium minőségű teából 250 g (+50 g ajándék) 105 rúpia (880 Ft)!!! A titkos adalékanyag (kardamom) pedig 50 rúpia (175 Ft). (kb. ennyi kell ennyi teához.)

Mikor visszatérek a vásárlásból a srácokhoz, a csapat szinte teljesen felcserélődik. Egyedül a szomszédos bolt tulajdonosa, kivel a legjobb a kapcsolatom van még itt. Rajta kívül egy szerzetes és egy másik civil ruhás helyi foglal helyet a keskeny padon. Leülök melléjük, majd boltos haverom segítségével (tolmácsol) szóba elegyedünk. Előbb a szerzetes érdeklődik vallási nézeteim felől, majd miután megtudom, hogy padtársam egy Láma, én kérdezek. A telefonomban néhány jel fényképét őrzöm, melyeket még gyerekkoromban rajzoltam. Dióhéjban elmesélem a jelek történetét és azt is, hogy meggyőződésem, hogy előző életemben Én is tibeti szerzetes voltam. A jelek közül néhányat konkrét tibeti írásjelekkel azonosít, míg néhánnyal nem tud mit kezdeni. Az elmondottakra nem igazán látok meglepődöttséget az arcán. Persze miért is lenne meglepődve egy olyan ember, akinek ezek a dolgok (pl: reinkarnáció) épp oly természetesek, mint mások számára az, hogy a halállal minden megszűnik. Meg néhány mondatot váltunk, majd egy kedves mosollyal és kézfogással távozik a Láma és vele mindenki.

Egyedül maradok boldogságomban. Egy nemrégiben olvasott bölcsesség jut eszembe, ami valahogy így hangzik: "A prófétát nem kell keresni, aki megérett rá, ahhoz Ő fog eljönni." Lám mennyi templomban jártam és mennyit kerestem a megfelelő szerzetest, aki felismeri a jeleim és a sors egy teljesen váratlan pillanatban tálcán kínálja a lehetőséget. (Szerencsére felismertem és éltem vele.)

Magamban hálát adok Istennek és ezzel a boldogsággal "zsebemben" sétálok haza. A kapott zenés mantrákra egy csodálatosat meditálok, folytatom a könyv olvasását, majd álomba szenderülök.

Kóborlás a hegyek között

Ladakhban tervezett utolsó trekkem (Phyang - Hundar, 79km, 1db 5410 méteres hágó) kicsit másképp sült el, mint terveztem. A 6 napos kényelmes túrából 4 nap bolyongás lett, míg végül visszatértem oda, ahonnan indultam. Ugye mindenki ismeri a mondást? Ember tervez, Isten végez. Azt hiszem ebben az esetben ez abszolút így van és a 4. napra meg a miértre is megkaptam a választ. Szóval lássuk mi is történt pontosan...

2013.09.05. (1. nap)

Az éjszakám a szokásos trekkingek előtti izgalomban telt. 05:45-kor pattanok ki az ágyból és a gyors reggeli után már útnak is eredek ez esetben különösen nehéz hátizsákommal. (Extra mennyiségű kaja.) A utcák szinte teljesen üresek. Úgy tűnik rajtam kívül csak a szemétdombokon guberáló állatok vannak ébren. (A napközben összegyűlt szemetet a boltosok, éttermek stb... az utcára szórják, amit minden reggel a kukások gyűjtenek össze.) Egy kis bizonytalan keresgélés után befut a buszom, ami 25 rúpiáért (85 Ft) 40 perc alatt repit Phyang falucska festői kolostora elé. Balszerencsémre csak egyetlen fiatal Monk van jelenleg itt. Miután készségesen körbevezet a 16. századi épületben csai teával kínál és kellemesen elbeszélgetünk. A templom teljesen elvarázsolt és kedvem lenne itt maradni, de sajnos szállást nem tudnak számomra biztosítani.

A kolostort elhagyva festői szépségű falun keresztül vezet az utam. A növényzetben gazdag völgyet úgy tűnik csak tibetiek lakják. Tipikus ladakhi épületek és emberek. Szinte mindenki rám köszön és jó szerencsét kíván utamhoz. A faluból továbbra is autóút vezet felfelé Phyang Phu-ba. (Leginkább az otthoni falvak melletti szőlőhegyhez hasonlítanám.) Az útikönyvem szerint itt kellene ma éjszakáznom, de mivel sehol sem találok kempinget, folytatom az utam a hegyek felé.

A könyv szerint a Shyok patakot követve kell haladnom egészen a hágóig. Persze eszem ágába sincs 2,5 napnyi távolságot legyalogolni. Szerencsémre a falut elhagyva néhány száz méterrel meg is találom táborhelyem. Néhány m2 füves terület, kristálytiszta vizű patak és csodalatos kilátás a távoli Stok Kangrira. (Stok Kangri a hegy, amit néhány napja másztam meg.) Miután felverem a sátram, nekiállok főzöcskézni. A zacskós leves + tojás kombináció után jöhet az újdonság. A zacskós készételekből 5 napi adagot vettem Lehben. Mivel számtalan ízben lehetett vásárolni, minden napra új meglepi fog várni. A mai menü Dal palak, ami magyarul lencse és spenót. Miután forró vízben felmelegítem a tasakot, már kész is a mennyei ebéd. A zacskós leves után valóban a mennyekben érzem magam! Úgy néz ki a kajával nem lesz gond!:-) A délután hátralévő részét szemlélődéssel és meditációval töltöm. Élvezem a csendet, a kellemes időt és a természetet. Este kisebb szélvihar kínozza sátram, ami most is hősiesen helytáll. A szél keltette ijesztő hangoktól nehezen jön álom a szememre.

2013.09.06. (2. nap)

Az éjszakám átlagosnak mondható. Óránként megébredés és sok sok forgolódás... Mivel mára is viszonylag rövid és könnyű túrával számolok, nem sietem el a reggeli készülődést sem. Hálózsákomba gubózva türelmesen kivárom a hegyek mögül előbúvó nap első sugarait. Máris minden happy!:-) Elfogyasztom lekváros szendvicsem forró teámmal, majd kényelmesen összepakolom cókmókom és folytatom az utam a patakmeder mentén.

Az ösvény fokozatosan eltűnik és a terep egyre "vadabb". A kitaposott út helyett mázsás köveken lépkedem, lépcsőzöm vagy ugrálok. A 4 órás menet teljesen leszív. A könyvem szerint ahol a patak balra kanyarodik, ott lesz valahol a mai szálláshelyem is. Nincs egyszerű dolgom. Két napja egy embert sem láttam és reggel óta az ösvénynek is nyoma veszett. Végül a patakmeder felett kb. 50 méterrel egy dombtetőn találom meg táborhelyem. Az viszont továbbra is nyugtalanít, hogy semmi nyoma sincs a csapásnak. (A pónikaravánok mindamellett, hogy szépen kitapossák az útvonalakat, tetemes mennyiségű lócitromot hagynak maguk után. ) Minden lehetséges eszközt bevetek (iránytű és térképféleség), hogy megtudjam hol is vagyok. Miután tábort verek körbejárom a környező hegyeket és arra a következtetésre jutok, hogy a táborhely és az irány is stimmel. Valószínűleg azért nincs csapás, mert nem egy "sláger" trekken vagyok.

Ha a táborhely stimmel, 4800 méter magasan vagyok. A hőmérséklet hamar lehűl és a szél is feltámad. Elkészítem mai ebédem, majd bevackolom magam és várom az estét. Édesanyám utolsó híre kísért időről időre. Valami olyasmit hallott, hogy az államokban egy magányosan sátrazó srácot farkasok támadtak meg az éj leple alatt. Eddig valahogy eszembe sem jutott, hogy félnem kellene a tibeti farkasoktól, de mostanra sikerült kicsit betojnom. Végül két gondolattal nyugtatom magam:

1. A sorsunk meg van írva. Aki ebben hisz, az nem fog attól tartani, hogy farkasok eledelévé válik. (Nem fog az eljövendő események miatt aggódni.) Abban az esetben, ha mégis ez a sors lenne elrendelve, akkor pedig kár sopánkodni az elkerülhetetlenen.:-) A farkasok úgyis meg fogjak enni, bármit is tesz ellene. Sokkal "hasznosabb" a jelenben élni, mint az eljövendőn kattogni, de ez már egy másik bölcsesség...

2. Ahogy édesapám szokta mondani: "Isten a hajunk szálát is számon tartja!" Tehát semmi nem történhet az Ő tudta nélkül. Mivel Isten, mint gyermekeire tekint le ránk, csak is olyan sorsesemény megtapasztalásába enged minket bele, ami a javunkat szolgálja. (Még a sokszor értelmetlennek tűnő dolgoknak is megvan az oka!)
Az éjszaka most is rengeteget fent vagyok és maximálisan be kell húzódnom hálózsákomba. Odakint farkasordító a hideg, még a sátramban is fagy!!!

2013.09.07. (3. nap)

A hajnali vacogás örökkévalóságnak tűnik. Ezt a reggelt senkinek sem kívánom! Mivel ma elvileg hosszabb nap elébe nézek, nincs időm tökörészni. Mire összeszedelőzködöm végül a nap is előbújik, de úgy tűnik a fagyott talajt és patakokat ez egyelőre korántsem izgatja.

Ingatag moréna lejtőket és befagyott patakot keresztezve kb. 2 óra múlva érem el azt a bizonyos pontot, ahol meghozom a nehéz döntést. Vissza kell forduljak! A hágó, amit most már tisztán látok, biztos, hogy nem az "Én" hágóm. A terep innentől szinte kizárólag vészjósló moréna lejtők keresztezéséből áll a hágóig és ki tudja onnan merre tovább?! Annak ellenére, hogy a "feladás" gondolata igen távol áll tőlem, egy cseppet sem szomorkodom. Rögtön arra gondolok, hogy mint mindennek, ennek is meg van az oka. Vissza kell menjek a faluba! Talán a kolostorban lenne még dolgom!? Meglátjuk... Mindenesetre most szépen visszatúrázom első napi táborhelyemre és majd meglátjuk hogyan tovább...

A visszautat nem a patakmederben, hanem a patak feletti domboldalon teszem meg. Viszonylag hamar rá is bukkanok a napokig kutatott ösvényre.:-) Ezek szerint majdnem végig a patak felett velem párhuzamosan haladt, (kb. 100 méterre tőlem) csak néhany km-el a 2. napi szálláshelyem előtt tért el balra a bizonyos hágó irányába. Na majd legközelebb.:-)

A kis táborhelyemre gyönyörű napsütéses időben érkezem. Levetem büdös ruháim és alaposan megfürdöm a patakban. Hmm... Máris sokkal jobban érzem magam. Mivel bőven van kajám, úgy döntök, ma dupla adagot eszem. Kiterítem gyékényem és igazi piknikezős hangulatban ebédelek. Az estig hátralévő időt mantrázással, meditációval és hangos énekléssel töltöm. :-) Az esti vacsi után aztán bevackolom magam és próbálom féken tartani gondolataim szárnyalását. Nem könnyű órákig szemlélni a sátor belsejét, ahelyett hogy fejben a jövő és a múlt eseményeiről álmodoznék. :-) Az este most is sok-sok forgolódással és ébrenléttel jár, de egyáltalán nem fázom!

2013.09.08. (4. nap)

Pont mint két nappal ezelőtt, most is türelmesen várok a hegyek mögül előbúvó napsugarakra. A türelmem rózsát terem és csodálatos reggel jutalmaz. A nap már most olyan erősen tűz, hogy ádámkosztümben reggelizem és tevékenykedem sátram körül. A meztelenkedés egyáltalán nem szokásom, de a senki földjén ilyen gyönyörűséges időben nagyon is élvezem. Miután szépen lassan összeszedelőzködtem, folytatom az utam vissza a faluba.

Kb. 2 órával később egy ladakhi úr szólít meg épülő házának kapujából. Teára invitál. Először udvariasan ellenkezem, majd beadom a derekam. A kertben ülünk le és a finom csai szürcsölése mellett kellemesen elbeszélgetünk. A társalgásból a vipassana meditáció fejtegetése kerekedik ki. Mint megtudom, Lehtől 10 kmre, Choglamsarban nem is akármilyen meditációs központ található. Ebben a pillanatban értem meg, miért is kellett visszaforduljak és miért is tértem ide be teázni! Az elfeledett 10 napos vipassana meditáció! Mint akit puskából lőttek ki, úgy indulok el gyalogszerrel Lehbe. Kb. 2-3 óra menetelés után sikerül leintenem egy taxit, ami 30 rúpiáért (105 Ft) a főutcáig repít.

Elfogyasztom szokásos pizzámat és csai teámat, majd egy internet kávézóban telepedem le. Megírom a jelentkező e-mailt a központnak és reménykedem a sikerben. :-) Évivel, Gabival és Tibi barátommal is sikerül telefonon beszélgetni mielőtt hazaindulnék. Otthon most is nagy szeretettel fogadnak. Miután elmesélem a történteket, alaposan lefürdöm, megírom a blogot, majd álomba szenderülök...